Csatornázás – Egyeztetés eső után

    110

    Szolnoki Gábor polgármester ma délelőtt megállapodott az A-H-O Konzorcium vezetőivel, hogy az ünnepek idején is lesz, aki gyors hibajavítást végezzen a csatornázással érintett utcákon. Az egyeztetésen kiderült, hogy több csapat most is azon dolgozik, hogy a hét végén keletkezett károkat elhárítsa.

    „Sajnos a lehető legrosszabb időjárási forgatókönyv valósult meg – mondta Szolnoki Gábor polgármester – vagyis hogy a frissen visszatemetett föld először megfagyott, majd felengedett és ezzel egy időben nagy eső is jött. Nem csoda, hogy mindenütt hatalmas a sár. Azt kértem a kivitelezőtől, hogy a lehető leggyorsabb hibajavítás mellett most a járdák sármentesítésére is fordítsanak gondot. Többen jelezték és én magam is látom, hogy a házi bekötéseknél is megsüllyedt a föld, nem ritka a 30 centi mély gödör sem. Ahol pedig nincs lyuk, ott a sár miatt sokszor egy biciklit, egy babakocsit nem lehet a sáron áttolni, mert ugyanúgy megsüllyed, mint az úton az autók.”

    A kivitelezők és a projekt műszaki ellenőrzését végző mérnök délután járta végig az elkészült utcákat és részletes listát írtak a héten elvégzendő helyreállítási munkákról.