Világvége ebéddel

    55

    ‘Sokan kérdezték, hogy a világvége miatt főzünk-e – meséli Szolnoki Gábor polgármester – ám ki kell őket ábrándítanom. Egyrészt mi azokkal tartunk, akik szerint a maják valamit elszámoltak, vagy nem vettek figyelembe két kisbolygót a számításnál, másrészt már tavaly is főztünk. Ez nem valami karitatív akció, egyszerűen egy pohár bor, egy tál étel mellett jobb beszélgetni. Mi pedig nagyon szeretünk beszélgetni.’

    A gulyást, ami egy szakértő szerint valójában kondás, hisz sertéshúsból készült, a Művelődési Ház előtt Radics Ernő alpolgármester főzte, az előkészítésről Zsigmond Réka és Klemné Zabó Ágnes gondoskodott, majd Szolnoki Gábor és felesége mérte. Aki időben érkezett, helyben megebédelhetett és volt, akit hazaszalasztottak még az éthordóért is.

    Az Egészségház előtt Zombori Ferenc volt a szakács, Hegedűs Márta, Szinger Éva, Bangó Szilvia és Bökönyi Endre segítségével az ottani ebédre sem volt panasz. A gulyásból, bejgliből, forralt borból itt sem maradt vacsorára, jó hangulatban telt el a nap!

    tarnokhir.hu