Rezsicsökkentés: elindult az aláírás-gyűjtési akció

    37

    Az első aláíró szerdán a budapesti Kálvin téren látta el kézjegyével a petíciót, majd Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője sajtótájékoztatót tartott a helyszínen, ahol közölte: a következő napokban az ország minden pontján megjelennek a kormánypárt aktivistái, akik kizárólag törvényes eszközökkel megkezdik az aláírások gyűjtését. Megjegyezte, minden más magánakciótól elhatárolódnak.

    Az aláírásgyűjtést Magyarország nem hagyja magát címmel indította el a Fidesz, azt kérve az emberektől, álljanak ki a rezsicsökkentés mellett, támogassák a Fidesz és a kormány elképzeléseit, ami azért is fontos, mert nem az első támadás érte a rezsicsökkentést az elmúlt hetekben, amikor a szolgáltatók bírósági keresetekkel próbálták megakadályozni a közüzemi díjak mérséklésének megvalósítását – mondta Rogán Antal. Jelezte, folyamatos belföldi és nemzetközi nyomás tapasztalható a rezsicsökkentéssel kapcsolatban, ezért mindenki számára nyilvánvalóvá kell tenni, hogy ez nem a Fidesz vagy a kabinet, hanem a magyar családok ügye.

    A külföldi nyomásgyakorlást firtató kérdésre azt válaszolta: a szolgáltatók Brüsszeltől kezdve, Berlinen át, egészen Rómáig vagy Párizsig “mindenhol lobbiznak azért, hogy a nemzeti kormányok is az Európai Unión belül fejtsenek ki nyomást Magyarországra”. Ennek szerinte csak akkor lehet ellenállni, ha a magyar parlamentben minden képviselőnek egyértelmű, hogy a családok akarják a rezsicsökkentést.

    Az aláírásgyűjtés hivatalos elindításán – amelyen részt vett Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke és Kocsis Máté, a párt kommunikációs igazgatója is – több tucat érdeklődő jelent meg, hogy a kihelyezett standoknál ellássa kézjegyével a Fidesz petícióját.

    A sajtótájékoztatón arra az újságírói felvetésre, hogy a szerdai Magyar Hírlap szerint az alaptörvényben és a büntető törvénykönyvben (Btk.) tiltja meg a kormánytöbbség a vörös csillag és a horogkereszt viselését, Rogán Antal felidézte: az Alkotmánybíróság (Ab) április 30-i hatállyal megsemmisítette az önkényuralmi jelképek használatát tiltó Btk.-paragrafust, így ha a kormányoldal nem tenne semmit, május 1-je után szabad dolog lenne Magyarországon a horogkereszt és a vörös csillag viselése.

    “Mi ezt nem tudjuk elfogadni, ezért a parlamentnek lépéseket kell tennie, és nyilvánvaló, hogy ezeket a törvényhozásban elő fogjuk készíteni” – mondta a frakcióvezető, aki ennek pontos időpontjáról még nem tudott nyilatkozni, de megjegyezte, a következő hetekben ez mindenképpen megtörténik. Hozzátette, a Fidesz azt szeretné, ha az Országgyűlés május 1-je előtt elfogadná az ezzel kapcsolatos szabályokat.

    forrás: MTI