Újabb két tárnoki polgár

    29

    Szász Zsolt és Tamás Kálmán a polgármester előtt tette le állampolgári esküjét, miután a köztársasági elnök februárban mindkettejüket honosította. A költészet napján természetes volt, hogy új honfitársainknak József Attila költeményét idézték: „Íme, hát megleltem hazámat, a földet,/ahol hibátlanul írják fölébem nevem…”

    Hazánk két új állampolgára Tasnádon, illetve Szentegyházasfalun született. Már egy ideje Tárnokon laknak, és dolgoznak, egyikük kőműves, másikuk famunkákat készít – általa faragott kopjafával a tárnoki temetőben is találkozhatunk már.

    Ahogy azt Szász Zsolt és Tamás Kálmán a tarnokhir.hu-nak elmondta, megtiszteltetésnek érzik, hogy a magyar állam polgáraivá fogadta őket. Úgy érzik, otthon vannak Tárnokon, egyikük öccse már régóta itt él, másikuké pedig ugyancsak szeretne áttelepülni.

    „Soha ne feledjék el azt az otthont, azt a népet, ahonnan származnak, tartsák a kapcsolatot az otthoniakkal! Építsék fel azt a láthatatlan hidat, amely összeköti Önöket az ottmaradottakkal, és összeköti a két országot és a két népet.” Szolnoki Gábor polgármester ezen szavai közben Szász Zsolt annyira elérzékenyült, hogy majd’ a könnye csordult. Mind mondta, szülei, különösen édesanyja jutott az eszébe, s az, hogy az öccse is szeretne Erdélyből Magyarországra költözni.

    tarnokhir.hu