Napra Forgós bizonyítványosztás

    164

    A 2012. szeptemberében indult programban 14 megváltozott munkaképességű hallgató vett részt egy nagyon kemény 220 órás OKJ-s végzettséget adó tanfolyamon. Számos nehézséggel kellett a tanfolyam során megküzdeni: egyebek mellett a látássérült hallgatóknak külön nehézséget jelentett, hogy egyes call center programok nehezen használhatók az általuk használt felolvasóprogramokkal.

    A képzett telefonos ügyfélszolgálatos egyébként keresett a munkaerőpiacon, különösen azért, mert a közhiedelemmel szemben nehéz szakma.

    A Napra Forgó Nonprofit Kft. programja a bizonyítványosztással nem fejeződött be: azok a hallgatók, akik még a nyílt munkaerőpiacon nem tudnak elhelyezkedni, fél évig egy közösségi szolgáltatásban vesznek részt, ahol a térség önkormányzataival – így Tárnok önkormányzatával is -, valamint civil szervezetekkel együttműködve egyebek mellett telefonos tájékoztatást végeznek, illetve közvélemény-kutatásban lesznek kérdezőbiztosok.

    Szolnoki Gábor polgármester: ‘Nagyon megható volt részt venni a bizonyítványosztáson, látni a jó szándék és a dolgozni, tanulni vágyó, megváltozott munkaképességű emberek akaratának, kitartásának eredményét. Az elkövetkező hónapokban mi is résztvevői, haszonélvezői leszünk a programnak, hisz több területen is találtunk közösen megoldható feladatokat a Napra Forgó Kft-vel. Szívesen segítenék is az itt végzetteknek az elhelyezkedésben. Remélem, ez is sikerül!’

    tarnokhir.hu