Október 23. Tárnokon

    189

    Évről évre egyre többen érkeznek megünnepelni a Szabadság napját, így idén már az emlékezők teljesen megtöltötték a Művelődési Ház nagytermét. Az ünnepi műsorban a Himnuszt, illetve a Szózat Erkel Ferenc által megzenésített változatát a Gaudium Kórus énekelte, az 57 évvel ezelőtti eseméyeket pedig a II. Rákóczi Ferenc Sportiskolai Általános Iskola nyolcadikosai elevenítették fel. A műsort Kávai Katalin tanárnő állította össze, a zenei szerkesztő Egri Ferenc tanár úr volt.

    A családi emlékeket is felidéző műsor utána résztvevők kisétáltak a Kegyeleti Parkba. A megemlékezésen először egy diáklány, Kulcsár Csilla, egy idős úr, Nyáry József és a polgármester, Szolnoki Gábor átvitték a forradalom és az emlékezés lángját jelképező gyertyákat az 1848-as emlékműtől az 1956 emlékét idéző kopjafához, majd Szolnoki Gábor mondott ünnepi beszédet. A polgármester kiemelte, mennyire fontosnak tartja, hogy a fiatalok is részt vesznek a megemlékezésen, mert általuk biztosított, hogy a forradalmárok, a megkínzottak, a kivégzettek tettei, és emléke soha nem merül feledésbe.

    Szolnoki Gábor, polgármester: „Az első szabadon választott országgyűlés törvényben állított emléket 1956-nak. A forradalomnak, a hősöknek, a bosszúhadjárat áldozatainak, a meghurcoltaknak és meggyilkoltaknak, de a megmaradtaknak is, akiket egész életükön át kísért a megaláztatás, a félelem. 1956 forradalma ma is élő emlék, élő, kitörölhetetlen, valóságos, itt él velünk és bennünk. Szellemét a hazugság koporsójába zárták és örökre temetni akarták, de ezt a szellemet nem lehet eltemetni, mert ez szabad.

    A rendszerváltástól kezdve pedig hihettük azt, hogy 1956 ténye és emléke végre elfoglalja méltó helyét a magyarság újkori történelmében, de ebben tévedtünk, mert voltak és ma is vannak, akik ezt a történelmi tettet tagadni akarják. Mert nem csak a megszenvedők, de a diktatúra örökösei is közöttünk vannak még, személyekben és ideológiájukkal is. Közben pedig tény, hogy nem múlt el nyomtalanul az emberekben, az időközben felnőtt generációkban az 1956-tól a rendszerváltásig eltelt 33 év agymosása.

    A mi feladatunk tehát az, hogy a forradalomnak ezt a szép emlékét életben tartsuk. Természetesen nem a harcok, a vér, a halál, a börtönök, az üldöztetés az, ami széppé teszi ezt, hanem az a történelemben is ritka pillanat, amikor felállt egy kis nemzet és odacsapott egy mérhetetlenül nagy és hatalmas zsarnoknak. Fontos az emlékezés azért is, mert a közeli történelem eseményei megmutatták, semmi sem lehetetlen egy erőszakos hatalom számára. 2006-ban, éppen csak hét éve az akkori politika által befolyásolt rendőrség véresen összeverte az 50 éves 56-os évfordulót ünneplő embereket, a politikai vezetés a rendőrséget használta fel hatalmi céljai megvalósítására. Aki vette, vagy veszi a fáradtságot, és megnézi az erről szóló filmfelvételeket, aki időt szán arra, hogy beszéljen a tragédia tárnoki szenvedőivel, annak könnyet csal az arcára a döbbenet, annak ökölbe szorul a keze tehetetlenségében. De a mai napon is azt láthatjuk, hogy ez az ünnep is alkalmas a megosztásra, külön ünnepel ma a fővárosban kormánypárt és ellenzék, utóbbiak között mindannak politikai, ideológiai örököseivel, akik arccal lefelé fektetett halottakkal, jeltelen sírokban akarták örökre eltüntetni a nemzet hitét és erejét. Együtt lesznek azok, akik 2006-ben lövették a békés demonstrálókat, akik a miniszterelnök műszobrát feldarabolták és rugdosták, akik Európában a magyarokat elárulták. De együtt lesznek azok is, akik valóban ünnepelni, békésen együtt lenni szeretnének szüleikkel, gyermekeikkel, barátaikkal, akik békemenettel tisztelegnek 1956 hősei előtt.

    Emlékeznünk kell. Nem számít, mekkora koszorút hozunk, nem számít mennyi virágot, csak az számít, hogy tiszta lelkiismerettel és őszintén hajtsunk fejet 1956 emléke előtt. Adjuk tovább ezt az érzést, ezt a tisztaságot, ezt az emléket gyermekeinknek is mert nem dőlhetünk nyugodtan hátra, ha 1956-ról, annak jelentőségéről, emlékéről elmélkedünk, ha azt akarjuk elérni, hogy méltó és megfellebbezhetetlen része legyen a magyar – és a világtörténelemnek.”

    Ezután Szabó Mihály görögkatolikus parókus mondott imát mindazokért, akiknek a halála nem volt értelmetlen, majd az önkormányzat, a pártok, civil szervezetek és magánszemélyek helyezték el az emlékezés és tisztelet virágait a hősöknek állított kopjafánál.

    tarnokhir.hu