Ma van a kommunizmus áldozatainak emléknapja

22

FALUDY GYÖRGY: KIHALLGATÁS

Egész nap nyúzott. Hol bokámat rúgta 
s ordított, hol dühödten nógatott.
Vadul gyűlöl. Pedig pontosan tudja,
hogy ártatlan vagyok.
Hencegni ezzel már én sem kívánok.
Bárcsak tettem volna egy keveset
ellenük! S nem most kéne kifundálnom
a kémkedésemet.
Mindegy. Az embert úgyis elítélik.
Az ablakra haránt dőlt a nehéz
napfény. Fölém lógott Dzserdzsinszki Félix
szakállán a penész.
Az ávós kandúr, ha szemébe néztem,
elfordult. Oldalvást, az írógép
mellett egy nő terítette a széken
szét vájdling-alfelét.
– „Mi volt az apja?” – szólt, mikor megitta a kávéját.
– „Tanár.” – „Tanár? Nagyon szép”,
és diktált: „Írja! Kapitalista
családból származom.”
– „Nem” – mondtam, de a nő már lekopogta.
– „És hol tanult?” – „Apám?” – „Nem, maga.” – „Én?
Jogot hallgattam” – hazudtam – „Bologna
híres egyetemén.”
Diktált: – „Két Ny-nyel írja, hogy: Bolonnya
egyetemén jártam ki a jogot,mert már akkor a fasizmus bolondja voltam, s az is vagyok.”
Ez lesz a vallomásom. Hitvány lócán ültem.
Napestig ily színvonalon
tárgyalt s engem ez inkvizíciónál
kivert az unalom.
Röhögjek vagy sírjak? A járdát néztem
az út túlján, hol nők és férfiak
mutatkoztak, kiket nem fogtak még el.
Idő kérdése csak.
Vagy vágtam volna ávósom szemébe
(azt is tudom, hogy Zala a neve),
hogy semmikor, semmiért, semmiképpen
nem cserélek vele?
Avagy idézzem Szókrátészt azoknak,
kiknek minden szava örök titok,
hogy szörnyűséget elkövetni rosszabb,
és elszenvedni jobb?
Avagy adjak hálát Szent Erazmusnak,
aki a rabok védő szelleme,
hogy néhány kisebb rúgással megúsztam,
s már visznek lefele?
Itt állok most a kimeszelt cellában.
Karom lecsüng. Vén verejték tapad
testemhez. Gondolj, súgom, Attilára,
és fel ne fújd magad.
Mit érlel sorsod? Mit kaptál hazádtól?
Mért jöttél vissza? Minek vagy magyar
ily bolondul? Téged e föld nem ápol
s nyom nélkül eltakar.
/Az ÁVO pincéjében/
(Az ávó pincéjében, 1950 nyarán)