Tárnoki covid-helyzet

    245

    Tárnokon is elkezdődtek, illetve folynak az oltások az országos védekezés keretein belül. A részletekről kérdeztük településünk egyik háziorvosát Dr. Bánovics Istvánt:

    Mikor kezdődtek, illetve milyen módon, és rendszerben történik a páciensek értesítése és oltása Tárnokon?

    Dr.BI: Három hete oltunk a NEAK (Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő) által kiadott listák alapján, az idősebb és krónikus betegséggel rendelkezők élveznek előnyt. Leghátul állnak az oltási sorban a 18- 59 éves krónikus betegség nélkül élők.

    Milyen típusú vakcinákkal oltanak jelenleg:

    Dr.BI: A községben Modernát olthatunk, még nem kaptunk, Astra Zenecát, amelyet a kronikus betegséggel rendelkező 18- 59 éves korosztály kaphat, ebből eddig hetente kaptam egy ampullát most hármat. Egy ampullából tíz fő oltható. Ezen a héten megérkezett a kínai Sinopharm, mindhárom háziorvos kaptott belőle, ebből a NEAK által 60+ krónikus, és utána a 60+ nem krónikus csoport oltható.

    Kiket oltanak, oltottak be eddig, és hogy lehet jelentkezni az oltásra:

    DR.BI. Az oltáshoz előzetes regisztráció szükséges a https://vakcinainfo.gov.hu/ oldalon, ebből állnak össze a NEAK listái, melyet mi megkapunk és ezek alapján be a betegeket. A 60+ krónikus betegek Pfizer oltása a Pest Megyei Oltási Bizottság felügyelete alatt történik. Ők mondják meg, hetente hány beteget küldhetünk be és mikor hány órára. Egy ampulla Pfizer vakcinából hat ember oltható. Eddig általában hatot, legutóbb 12 főt küldtem. A Sputnik oltás is oltóponton folyik. Itt helyben folytatjuk a kínai és Astra vakcinák további beadását a jövő héten is azoknak akik vállalják a kínai oltás beadását, ehhez például én a listák alapján több száz emailt küldtem szét a listán szereplőknek.

    Köszönjük a tájékoztatást!