Becsei István édesapja nyomdokaiba lépett

815
FOTÓ: FÜLÖP MÁTÉ

Becsei István Tárnok körzeti megbízottjaként ugyanazt vallja, mint ugyancsak rendőr édesapja: a rendért, a nyugalomért és az igazságért kell dolgozni. Édesapja, néhai Becsei István keményen küzdött ezért. Miközben alig néhány éve volt rendőr, jutalmazottja lett az elsőként átadott év rendőre elismerésnek – Zsaru Magazin írása.

“Amikor 1991 decemberében elsőként adták át az év rendőre elismerést, a három jutalmazott egyike Becsei István törzsőrmester volt, aki akkor még csupán néhány éve szolgált a rendőrségnél. A XI. Kerületi Rendőrkapitányság egykori járőre Kápolnásnyék–Pettendről járt a fővárosba dolgozni. A munkából egyetlen percet sem késett soha, néhány év alatt száz bűnelkövetőt fogott el. Amikor a kitüntetést megkapta, arra a kérdésre, hogy miért lett rendőr, azt nyilatkozta egy újságírónak: „nem volt könnyű életem, és ma sem könnyű. Tudom, mennyit kell valakinek dolgoznia a megélhetésért, egy lakásért. A betörő, a rabló pedig percek alatt százezreket visz el. Ezt nem tudtam, ezt nem lehet tétlenül elviselni, elfogadni.”– Pontosan így volt, nem tudta elviselni mindezt. Azt szerette volna, hogy minél kevesebb bűncselekmény történjen, és mindig azon dolgozott, hogy minél több bűnelkövető kapja meg méltó büntetését – mondja fia, akit ugyancsak Becsei Istvánnak hívnak, szintén rendőr, főtörzsőrmester. – Édesapám ezenkívül egy összetartó, bajtársias közösség tagja lehetett, olyan emberekkel dolgozhatott, akikkel munka után is öröm volt együtt lenni. Róla mindenki tudta, hogy számára az élet egyik legnagyobb öröme, hogy a rendőri munkát végezheti, és igen, ahogy az lenni szokott, mindezt mókás ajándékokkal is jelezték neki: kapott mini gumibotot, és még számos, rendőrséggel kapcsolatos, apró ajándéktárgyat.Becsei István amúgy jókora ember volt, bizonyos értelemben amolyan Bud Spencer típus. A kilencvenes évek elején valamelyik bulvárlapban írták róla és ugyancsak megtermett járőrtársáról, hogy amikor valahol a városban tömegverekedés tört ki, – ahogy a zsurnaliszta fogalmazott – megjelent a helyszínen két „kredenc nagyságú” rendőr, majd néhány „karlendítéssel” rendezte a problémát… Ne szépítsük! Van, amikor a problémát végső megoldásként így lehet csak rendezni, megelőzve ezzel a még nagyobb problémákat. Karrierjének aztán egy baleset vetett véget: egy alkalommal, amikor kiszállt a szolgálati gépkocsiból, megcsúszott a jeges úton, és úgy eltört a lába, hogy az esetnek maradandó következményei lettek. A történethez tartozik, hogy az igen durva lábtörés ellenére visszaült a Lada Nivába, visszavitte azt a rendőrségi garázsba, ahol átült saját autójába, amivel hazament Pettendre, és csak utána kért orvosi segítséget. A 2000-es évek elején vonult nyugállományba, három éve nincs közöttünk.– A családi ebédeknél ámuldozva hallgattam édesapám történeteit – emlékezik gyermekkorára Becsei István főtörzsőrmester. – És nem felejtem el azt sem, hogy bár ő nagyon kemény ember volt, megesett, hogy ettük a levest, aztán egyszer csak letette a kanalat, és zokogni kezdett. Néha ugyanis összegyűlt benne, és kibukott belőle a munkájával járó tragédiák fájdalma. Aztán megrázta magát, és ment tovább egészen addig, amíg az említett balesete meg nem akadályozta ebben.Fia, akit tehát ugyancsak Becsei Istvánnak hívnak, időközben felcseperedett, és apukája nyomdokaiba lépett. Azt mondja, lényegében nem is merült fel más, amikor a pályaválasztásról kérdezték, még akkor sem, ha csábító lehetőségként még ott volt számára a futball, mely sportágban, fiatalon a megye gólerős csatárjaként akár többre is vihette volna. Ráadásul eleinte édesapja is le akarta beszélni erről a pályáról, mert túl jólelkű embernek tartotta, akit talán nem csak alkalmanként viselne meg a rendőri munka. Meg persze féltette is, hiszen az 1990-es éveket éltük, és akkor bizony a bűnözők nem hógolyókkal dobálóztak, hanem gránátokkal, és nem vízipisztollyal lőtték egymást nyaranta, hanem valódi fegyverekkel. Megesett, hogy kemény maffiózók, kezükben egy üveg whiskyt lóbálva, kétszázzal száguldoztak az autópályán, és vállról indítható rakétával adtak nyomatékot a kéréseiknek, szóval nem volt mifelénk a világ olyan békés, mint amilyen később lett. Ezért hát az érettségi után ifjabb Becsei István főiskolára járt, informatikát tanult, de másfél év után megkérdezte magától, hogy tulajdonképpen mi a csudát keres ő itt. Merthogy őt is inkább az igazság keresése hajtotta, mint a programozás rejtélyei. Ez hajtja ma is. Az igazság keresése és az a vágy, hogy segítsen az embereknek. Hozzáteszi: nem tudna mechanikus, lélektelen, monoton munkát végezni. Tárnokon kezdte a rendőri munkát járőrként, majd járőrvezető lett, bő éve a település körzeti megbízottja, és ebbéli minőségében is ugyanazt vallja, mint édesapja: a rendért, a nyugalomért és az igazságért kell dolgozni. Azt mondja, a rendőrség egy nagy család, és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy mentora, aki egyben jelenlegi járőrtársa is, az a Bátori Miklós főtörzszászlós, aki édesapja egyik tanulója volt anno… – Ez a szakma élettel van tele – állítja. – Minden nap más. Amikor bejövök reggel, fogalmam sincs, mi fog történni aznap, de egyáltalán nem baj, ez a bizonytalanság inkább csak egyfajta izgalmat ad. Persze akadnak furcsa esetek is, a minap egy nővel szemben kellett intézkednie, aki megharapta a férjét, mert hirtelen a sátánt látta meg benne, máskor valaki kihívta azért, mert beteg volt és éhes, ekkor Becsei István és járőrtársa rendelt neki egy pizzát, de riasztották udvaron átszaladó patkány miatt, végül a legfelejthetetlenebb eset, melyben egy, a saját anyját fenyegető, őrjöngő kábítószerfüggő késsel támadt rá. Nos, igen, ez a szakma valóban tele van élettel, emellett furcsa helyzetekkel és ne tagadjuk, veszéllyel is. A Becsei család tagjai szerint ettől szép.”

(Forrás: Zsaru Magazin Facebook-oldal, Fotó: Fülöp Máté)