Az állomás átépítése

    72

    Szeptembertől tehát megszűnik az ideiglenes murvás szintbeli átjáró, így szeptembertől A MÁV fokozatosan 120 km/h-ig emelheti az áthaladó vonatok sebességét, amely 2013 decembere után egyes szerelvények esetében 160 km/órásra is emelkedik majd. A zajvédő falak építésének befejezése a tervek szerint 2013. július 30-ig várható

    A NIF Zrt. tájékoztatása szerint elkészült az állomás új épülete is. „A tárnoki állomásépület üzemi és utasváró funkciókat is ellát. Az épületben lesz utasváró, jegyárusítás, WC, utastájékoztatás és itt lesz a vasútüzemhez szükséges biztosítóberendezési és távközlési helyiség is.” Információnk szerint szeptemberben már ott működik a jegypénztár és a váróterem is. Sajnos a büféről, annak üzemeltetőjéről és kínálatáról egyelőre semmit sem tudni.

    A kocsival érkezők számára jó hír, hogy bár a végleges P+R parkolók 2013 júniusára készülnek el, de egy részük már idén is használható lesz.

    tarnokhir.hu