Anyatejes világnap

    254

    „Köszönöm minden kismama, édesanya eddigi türelmét a védőnői szolgálat létszámhiánya és a gyakori személyi változások miatt. Minden igyekezetemmel azon leszek, hogy a jövőben ilyen problémák ne fordulhassanak elő” – jelentette ki Kürthy Miklósné a január elsejétől összevont intézményként működő Tárnoki Szociális, Gyermekjóléti és Védőnői Szolgálat vezetője az ünnepségen, majd bemutatta a teljes védőnői „csapatot”:

    1. körzet Dul Zoltán Péterné

    2. körzet Juhász Galambos Piroska

    3. körzet Ádám Lászlóné, vezető védőnő

    4. körzet Takács Éva

    Azoknak, akik eljöttek a mai rendezvényre, nem kell bizonygatni az anyatejes táplálás fontosságát, hisz valamennyien gyakorló anyukák hangsúlyozta az ünnepségre meghívott Szolnoki Gábor polgármester – és mint gyakorló apuka elmondta, hogy soha nem lesznek ilyen közel a gyermekükhöz, mint ebben az időszakban. „Azt kívánom valamennyi kismamának, esetleges esztétikai megfontolások miatt ne féljen a szoptatástól, és higgyék el nekem, 5 gyermek mellett tapasztalatból tudom, hogy egészségben, mentális fejlődésben megtérül, ha a gyermek anyatejet ihat.”

    A köszöntők után a programban közös éneklés, Csonka Csaba háromgyermekes apuka és előadása a testi-lelki egyensúly megteremtéséről szerepelt, miközben a babák és anyukák mindenféle egészséges finomságot ehettek, és a kicsit egy-egy pillangót és plüssállatot választhattak maguknak a nap emlékére.

    1992-től tartják világszerte az Anyatejes táplálás világnapját, más néven a szoptatás világnapját. Egyre több csecsemő hal meg szerte a világon azért, mert nem jut anyatejhez. Ezért indította el az Egészségügyi Világszervezet és az UNICEF átfogó programját a csecsemők egészséges táplálása érdekében. Hazánkban a védőnők kezdeményezésére 1993 óta ünnepeljük e jeles napot.

    tarnokhir.hu