Csatornázás – Ellenőriz a Közterület Felügyelet

    281

    Az önkormányzat úgynevezett közútkezelői hozzájárulást, vagy burkolatbontási engedélyt adott a szennyvízcsatorna-hálózat kivitelezéséhez. Azonban a kivitelezés során számos feltételt be kell tartani – ezt naponta ellenőrzik a közterület felügyelők. Egyebek mellett az érintett ingatlanok tulajdonosait a munkavégzés kezdete előtt legalább 1 héttel erről értesíteni kell, megfelelő módon el kell keríteni a munkaterületet, ki kell táblázni a munkavégzést. A vízelvezetést szolgáló létesítményeket föld-, gép-, szerszám- és anyagtárolásra nem szabad használni, sárfelhordás esetén legalább naponta kétszer takarítani kell, a csatornafektetés végén a visszatöltött földet megfelelően tömöríteni kell, fát csak engedéllyel lehet kivágni stb. A munkák során a kivitelezőnek biztosítania kell a gyalogosok közlekedését, a bejutást az ingatlanokra, a mentők, tűzoltók zavartalan közlekedését, a hulladékszállítást és a munkaterület környezetében a gépjárműforgalmat is.

    A Tárnokhír Szerkesztősége az A-H-O Konzorciumtól korábban ezzel kapcsolatos azt az információt kapta, hogy naponta csak annyi árkot ásnak ki, amit be is temetnek, hogy este a lakók kocsival is be tudjanak állni a saját házukhoz, valamint hogy a helyszínen dolgozók adott esetben segítenek, hogy a kukákat kivigyék a lezárt utcaszakasz végére.

    Amennyiben bárki szabálytalanságot tapasztal, értesítse az önkormányzatot, a Közterület Felügyelet munkatársai pedig ellenőrzik a helyszínt, és szükség esetén azonnal intézkednek.

    Polgármesteri Titkárság, tarnokhir.hu