Horgászok a polgármesternél

    303

    „A tárnoki tó ma már a horgászok között közismert és nagy népszerűségnek örvendő horgászhely – mondta el Szőts Márton, az egyesület új elnöke. Ezt bizonyítja, hogy az utóbbi években több, mint 2500 vendéghorgász járt itt. Versenycsapatok ide jönnének edzeni különböző horgászversenyekre és már más egyesületek jelezték, szeretnék saját horgászversenyüket itt, Tárnokon megrendezni.”

    Persze nem csoda, hisz itt van mit kifogni, folyamatos a haltelepítés és változatos a halállomány is. Sőt a tó nem csak a horgászoknak, hanem minden természetkedvelőnek nyújthat élményeket, ugyanis a védett természeti környezetnek köszönhetően ha valaki jókor érkezik, láthat őzeket inni a tóból, aztán borzot, nyulat, vadkacsákat, sőt még egy vidracsalád is megtelepedett itt. Igaz, hogy őket a horgászok általában nem szeretik, mert nagy halpusztítók, ám a horgászegyesület a fokozottan védett állatoknak úgynevezett takarmányhalat is telepít a tóba, így a nagyobb pontyok, értékes rablóhalat megmaradnak a horgászok számára.

    Ahogy arról a vendégek beszámoltak, céljuk a kiszolgáló helyiségek fejlesztése, a parkolási rend szigorítása, mozgássérültek számára könnyen megközelíthető horgászhelyek kialakítása, játszótér, futópálya és egy természetvédelmi tanösvény kialakítása is. Első és legfontosabb feladatuk azonban a tó védelme az orvhorgászok és a partot és a padokat, szemeteseket rongálókkal szemben.

    Szolnoki Gábor polgármester: „Településünk büszkesége a tó, és minden lehető segítséget megadok annak védelméhez és a felvázolt fejlesztésekhez. Javasoltam, hogy vegyék fel a kapcsolatot a rendőrséggel és a Tárnokőrökkel, hogy a járőrözés során éjszakánként ejtsék útba a horgásztavat is. Emellett nagyon jó ötletnek tartom, hogy az egyesületi tagok egész héten éjjel is horgászhatnak, mert így figyelhetnek az illetéktelenekre is. Tetszenek a fejlesztési elképzelések – a futópálya ötlete különösen – és elmondtam, hogy a településfejlesztési elképzelésekben is ökoturisztikai célokat jelöltünk meg a tó környékére. Felhívtam az új vezetőség figyelmét a pályázatok fontosságára, hisz így juthatnak akár nagyobb fejlesztési összegekhez és megígértem, hogy amennyiben a pályázathoz szükséges, hogy amellé az önkormányzat odaálljon, ezt megtesszük.”

    tarnokhir.hu