Lovag Tárnokon

    84

    Negyven évvel ezelőtt nyerte első zenei versenyét, és alakította első citeraegyüttesét. Ismereteit a Budai Sándor által alapított zenekarban gyarapította. Nemzetközi Arany Páva verseny győztese. Mestere visszavonulása után az együttes vezetője, majd örökös tiszteletbeli tagja. KI MIT TUD győztes. A Sándorfalvi Citerazenekar felkészítése mellett több felnőtt és gyermek citeracsoport alapítója. A Bihari Táncegyüttes kísérőzenekarának és közel harminc éve a MENTE-FOLK együttes tagja. Számos népi hangszert alkalmazásával a magyar népzene hazai és külföldi bemutatója, a népzenei mozgalom egyik szervezője. A Republik és a NOX együttes dalainak népzenei elemekkel való bővítője. Hangszer bemutatók szervezője és saját készítésű hangszerekkel a népzene szépségének és értékeinek megismertetője. Néprajzkutató és kulturális antropológia diplomája jelzi elkötelezettségét a magyar zenekultúra tudományos megismerése iránt. Az Örökség Zenekar tagja.