Az ünnep margójára

    35

    IMG16935##Néhány perc múlva kitűzzük Polgármesteri Hivatal épületére a székely lobogót, az a lobogó pedig üzen nekünk és emlékeztet bennünket.

    Azt üzeni, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy nem csak a jóban, de a rosszban is közösségben vagyunk. Nem csak a dicsőségben kell osztoznunk, de a kudarcokat is közösen kell viselnünk.

    2004. december 5-e pedig egy közös kudarc.

    Egyénenként nézve biztosan nem egyenlő mértékben, de nem szabad azt mondanunk: mi nem tehetünk róla, mi másképpen szavaztunk, hanem tudomásul kell venni azt ami megtörtént, mai, és jövőbeli tetteinkkel pedig még erősebben kell kiállnunk az összetartozás mellett.

    Azt az emléket pedig minden jóérzésű, hazaszerető ember szeretné meg nem történtté tenni, de azt már nem lehet, akkor hát enyhíteni akarjuk a fájdalom érzését.

    2004-ben Magyarország akkori vezetői megtagadták a határon túli magyarságot, magyart a magyar ellen fordították, a szégyenletes népszavazás máig tartó fájdalmas emlék.

    Ezért keresnünk kell a lehetőségeket, az alkalmakat arra, hogy megmutassuk, mi másképpen gondolkodunk magyarságról, nemzetről, hazáról, mint a 2010 előtti országvezetés.

    Ez a zászló most ezért is lobog majd, ezért lobog egyre több polgármesteri hivatalon, egyre több közösség üzenetét küldve Erdély felé, a székely emberek felé, de a mindenkori országvezetés felé is, hogy ne fordíthassák egymás ellen a testvéreket.

    De nem csak nekik üzenünk ezzel, hanem minden Erdélyből származott tárnoki polgárunknak is, éppen úgy, mint ahogyan mindennapi munkánkkal üzenünk minden szlovák nemzetiségű polgárunknak is. Ez jelenti számunkra Tárnokon az európai gondolatot.

    De más üzenete is van annak a zászlónak.

    Ha visszagondolok a 2010 előtti időszakra, annak lelkiségére, a sivatag jut az eszembe.

    Egy olyan hely, ahol csak por és homok van, nincs víz, nincs növényzet, nincs csak szürkeség és kilátástalanság. Egy ilyen helyen, egy ilyen környezetben pedig nagyon nehéz virágot ültetni. Nehéz kertészkedni, fát ültetni, termésben, jövőben, békességben és nyugalomban gondolkodni. Csak a mindennapi küzdelem van az életben maradásért, a vízért, egy-egy zöld foltért. De végül a sivatagban, ha nem juttatnak oda vizet, minden elszárad.

    Ez jut eszembe az akkori ország vezetésről, az akkori társadalmi-politikai helyzetről, a magyarság képviseletéről.

    Elzárták előlünk az életet adó vizet.

    Ma pedig mást látok, mást érzékelek. Víz érkezik a kiszáradt területre, ereket, patakokat vezetnek a sivatagunkba, és szépen, lassan zöldül a táj. Az emberek hite visszatér, virágokat, fákat ültetnek, és a jövőre gondolnak. Arra, ami összeköt, arra ami életet jelent a jövő generációjának is.

    Ez a zászló pedig éppen egy ilyen virág, akik pedig akarják ezt a zászlót lobogni látni, éppen ilyen kertészek.

    Jövőben, összefogásban, békességben gondolkodó emberek.

    Mi pedig azt látjuk, hogy továbbra is jön a víz, a jó példa bennünket is megérint, és itt is ültetünk egy virágot.

    Vigyük hát ezen az ünnepnapon ezt a jó hírt tovább, figyeljük, keressük, kövessük, vagy éppen teremtsük a jó példákat, hiszen van már vizünk, és csak rajtunk múlik az, hogy a sivataggá tett életünk helyébe virágzó Magyarországot varázsoljunk!

    Szolnoki Gábor

    polgármester