A harangok Rómába mennek…

    254

    Nagycsütörtök a keresztény hagyomány szerint az utolsó vacsora napja, amikor Jézus a Gecsemáné kertben búcsút vett tanítványaitól és felkészült az áldozatra. Jézus valószínűleg úgynevezett Széder-esti lakomát tartott az Egyiptomból való szabadulás emlékére. Szeretete jeléül megmosta tanítványai lábát. A nagyhét ünnepeinek sorában a nagycsütörtök a gyász napja, ezért csütörtök este a misében a glória után a harangok megszólalnak, de azután elnémulnak (népies kifejezéssel: megsüketülnek) a nagyszombati vigília glóriájáig, s helyüket a fakereplők foglalják el. E némaság a Krisztus kínszenvedésekor elnémult apostolok félelmét és a gyászt jelképezi.

    Tárnokon a nagyhéten a következő liturgikus események lesznek:

    Nagycsütörtök

    Tárnoki templom – 16.30 igeliturgia

    Tárnokligeti templom – 16.30 Szentmise az utolsó vacsora emlékére

    Nagypéntek

    Tárnoki templom – 16.00 keresztút, 16.30 nagypénteki szertartás

    Tárnokligeti templom – 15.00 keresztút áldoztatással

    Nagyszombat

    Tárnoki templom – 16.30 feltámadási szertartás – szentmise körmenettel

    Húsvét vasárnap

    Tárnoki templom – 11.00 szentmise

    Tárnokligeti templom – 9.30 igeliturgia

    Húsvét hétfő

    Tárnoki templom – 11.00 szentmise

    Tárnokligeti templom – 9.00 szentmise

    Községünkben ma is élő szokás a kerepelés. Nagycsütörtök este a harangok elnémulnak a templomban – úgy is mondják, hogy ‘a harangok Rómába mentek’. Ettől az időtől egészen nagyszombat estéig, a feltámadási körmenet végéig csak a kereplők szólnak. Ezt a hagyományt apáinktól, nagyapáinktól örököltük és dicséretes, hogy a fiatalok a mai napig vállalják, hogy bizonyos órákban a falusi részen négy helyről indulva kereplőkkel bejárják az utcákat. Régen ezzel jelezték a dolgos kezeknek az ébresztőt, a földeken iparkodóknak az ebédidőt és este a megfáradtaknak a misére hívást. (forrás: Zsikla Szilvia írása a Tárnokhír 2010 márciusi számában)

    Közismert a szólás: a harangok Rómába mennek. E hagyománynak költői, mondai hajtása is van, amelyet Bálint Sándor: Karácsony, húsvét, pünkösd című munkájából idézünk: ‘Az 1674. év nagyszombat napján Rómában a Szent Péter-temlomában a sekrestyés, amint a templom tornyába felment, ott nagy álmélkodására egy idegen öltözetű ifjat talált mély álomba merülve. Nagynehezen fölébresztették. Maga köré bámult, alig tudta megérteni, mi történt vele, amíg végre latin nyelven elmondotta, ki ő és hogyan jött ide. Neve Kopeczky Mihály, Késmárkon diák volt, és nagy vágy támadt benne az örök várost és híres templomait látni. Minthogy azt hallotta, hogy húsvétkor a harangok Rómába repülnek, ő is elhatározta, hogy a haranggal együtt megteszi ezt az utat. Felmászott tehát a késmárki toronyba, ött az öreg harang belsejébe bújt és szíjjal odakötözte magát a harang nyelvéhez. Egyszerre csak nagy rázkódást érzett, mintha kirepült volna a toronyból, mire elvesztette eszméletét. Nem is nyerte vissza elébb, amíg a Szent Péter sekrestyése föl nem ébresztette. Kopeczky története nagy feltűnést keltett egész Rómában. Pártfogói akadtak, és így nem is tért vissza többé hazánkba.’

    Nagycsütörtököt zöldcsütörtöknek is nevezték, sokfelé friss sóskát, spenótot, vagy éppen csalánt főztek, s az a hiedelem járta, hogy így jobb lesz a termés. A csirkéket is friss zölddel etették.

    Tárnokhír Online összeállítás