Főkapitányi értekezlet civilekkel

    143

    A rendőrség keresi tevékenységének sarokpontjait, viszonyítási alapjait. Ezeket a sarokpontokat pedig a képviselők és a polgármesterek biztosítják, hisz ők ismerik azokat a szubjektív gondokat, amelyek az adott településen a lakosság közbiztonság érzetét meghatározzák. Az Érdi Kapitányság területén hat önkormányzat található sok hasonló gonddal: rongálásokkal, betörésekkel, akár rablásokkal. Ahogy az értekezleten elhangzott, valamennyi település jó kapcsolatot ápol a rendőrséggel és mindenhol igyekeznek szorosabbá tenni az együttműködést – egyebek mellett a szabadidős rendőrök foglalkoztatásával, akik ott és akkor teljesítenek szolgálatot, ahol, és amikor azt az önkormányzat előírja.

    Ahogy az értekezleten Szolnoki Gábor, Tárnok polgármestere elmondta, úgy tűnik, az átélt válság után az emberek lassan kezdenek újra bizalommal lenni a rendőrök iránt. Látják, hogy a rendőrség akar valamit, például Tárnokon már lovasrendőr is járőrözött a külterületen. Épp ezért tarja továbbra is rendkívül fontosnak, hogy a rendőrök menjenek az emberek közé, vagyis legyen több gyalogos rendőr az utcán. Hangsúlyozta, szeretné, ha annyira visszatérne a bizalom, hogy az emberek nem a polgármestert, hanem a rendőrt hívnák fel, ha például idegent látnak kószálni a településen.

    A polgármester hangsúlyozta, hogy jó lenne újra életrehívni a SZEM, vagyis Szomszédok Egymásért Mozgalmat, illetve hangsúlyozta, mennyire jó lenne egy rendőrkutyás egység, amely például az Öreg-hegyi betörések, rablások felderítésében dolgozhatna.

    Az értekezleten az önkormányzatok felhívták a figyelmet arra is, hogy szeretnék, ha nem feneklene meg az Érdi Rendőrkapitányság épületének sorsa, mert a jelenlegi már emberi tartózkodásra gyakorlatilag alkalmatlan, és az állapota a rendőrség megítélését is rontja.

    tarnokhir.hu