Rákóczi-hét az alsó tagozaton – versenyeredmények

    107

    Kollégák, gyerekek egyaránt izgatottan vártuk, hogy bemutatásra kerüljön annak a sok munkának a „gyümölcse”, amelyre mindannyian lelkiismeretesen készültünk.

    A zsűri megválasztásánál fontos szempont volt, hogy szakmailag, emberileg egyaránt hozzáértők döntsenek a jobbnál jobb produkciók között. Nagy örömünkre mindenki elfogadta meghívásunkat.

    Így újra körünkben üdvözölhettük Nogula Istvánnét, Syposs Gyulánét, Szegedi Istvánnét, Szinyéri Juditot, akiknek /saját bevallásuk szerint/ jólesett újra a régen hallott „gyerekzsivaj”, és Hoppál Mariannát, akinek most kevesebb dolga akadt a szépen kiejtett szavak hallatán, mint a mindennapokban. Gyerekeink ismét jól szerepeltek, nehéz döntéseket hozott a zsűri, de mindenki jó kedvvel és lelkesen távozott. Mert akár díjazott lett, akár nem, ismét gazdagabb lett valamivel, amit hívhatunk élménynek, tudásnak, sikernek: a lényeg, hogy lélekemelő, s erre mindannyiunknak nagy szüksége van.

    Köszönet kollégáimnak, a gyerekeknek és külön köszönet Szegediné Irénke néninek, aki minden egyes helyezettet egy saját készítésű mézeskalács nyuszival lepett meg!

    Az ünnepségsorozatot a szünet előtti utolsó napon a 4. b osztályosok Rákóczi- műsora zárta.

    Álljon itt azok neve, akikre az idén igazán büszkék lehettünk:

    Prózamondó verseny 1-2. osztály:

    1. helyezett Kovács Vanda 2. b

    2. helyezett Ferencz Virág 2. c, Chocior Cristian 2. b

    3. helyezett Nagy Gréta 1. d

    Versmondó verseny 1-2. osztály:

    1. helyezett Markovics Mirjam 1. c

    2. helyezett Bagaméri Bálint 2. a

    3. helyezett Rácz Kata 1. a, Barta Gergő 2. c

    Vers- és prózamondó verseny 3-4. osztály:

    1. helyezett Radnai Réka 4. c

    2. helyezett Farkas Márk 3. b

    3. helyezett Sebestyén Dominik 4. c

    Népdalverseny 1-2. osztály:

    Szóló:

    1. helyezett Benkó Zsolt 2. c, Kulcsár Levente 2. b

    2. helyezett Kiss Annabella 1. b, Kis Botond Farkas 1. b

    Különdíjas Túri Emma, Rácz Kata, Zelenka Tímea

    Csoport:

    1. helyezett 2. c

    2. helyezett 2. b

    3. helyezett 2. a

    Népdalverseny 3-4. osztály:

    Szóló kategória:

    1. helyezett Fülöp Kamilla 3. c

    2. helyezett Bosnyák Cintia 3. b

    3. helyezett Kurtos András 3. b

    Duó:

    1. helyezett Gömöri Fanni, Balogh Zsófia 4. b

    2. helyezett 3. a népdalcsokor

    Csoport:

    1. helyezett 4. c

    forrás: II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Sportiskola és Pedagógiai Szakszolgálat