IX. Tófutás és Sportnap

    143

    Igazi futóidő volt Pongrác napján. Az első fagyosszent nagy hideget nem, tán csak a kellemesnél egy kicsit erősebb szelet hozott, így pontosan lehetett tudni, melyik futó fázósabb, melyik nem hisz a ruházatban hosszú ujjú pólón még egy rövidujjút ugyanúgy láttunk, mint rövidnadrágot és a hasat is szabadon hagyó felsőt. No meg az ovisokon sapkát, széldzsekit.

    Miközben egyesek még a helyszíni nevezéssel, a chipek átvételével voltak elfoglalva, a rövidebb távok indulói már közösen melegítették izmaikat a TárnokFit Aerobik és Konditerem oktatóinak vezetésével. Aztán megkezdődött a futógála: először a 2,7 km-es távon futók rajtoltak el, s alig ért be az utolsó versenyző, máris következtek az ovisok. Itt megjegyzendő, hogy a mezőnyben nem csak a 3-6 éves korosztály indult, hanem ennél fiatalabbak is (akik életkorát a velük együtt futó szülők kompenzálták). A 300 méteres, egy fordítóval nehezített pályát teljesítők – csakúgy, mint minden induló – ajándékokkal gazdagodtak: az energiát visszapótolandó a kicsik almát és nápolyit, no meg csodás állatos naptárt kaptak ajándékba, no meg egy kis zenét, hisz a Tárnoki Ütős Együttes nagy maratonok után itt is megadta a ritmust.

    Ezután a már a távjukat teljesítők pihentek, papírsárkányt eregettek vagy a kísérő programok egyikén vettek részt, a hosszabb távokon indulók pedig elrajtoltak, hogy egyszer vagy kétszer végigfussanak a Benta partján húzódó csodálatos zöld folyosó kínálta „futópályán”.

    A futónap kísérő versenyei, programjai: kerékpáros ügyességi verseny, akadálypálya; Air Soft, íjászkodás, lovaglás; karate, zumba és egyéb bemutatók a színpadon; Tárnokot megkerülő kerékpáros túra; nyílt nap az Andrea Szépségszalonban; ping-pong bajnokság; kispályás foci, sakk, bowling, és bemutatóórák a Tárnoki Katlanban.

    Az esemény eredményei és fotói a www.tarnoksprint.hu oldalon találhatók.

    tarnokhir.hu