Vízvezeték magánterületen

    271

    Az Öreg-hegyen a vízvezetéket a helyi emlékezet szerint a lakók építették ki, majd azt átadták az ÉTV jogelődjének kezelésébe. A vezeték az út alatt húzódik, ám maga az út is az ottani pincetulajdonosok telkein vezet, ők azonban azt hallgatólagosan szomszédaik, illetve az odalátogatók rendelkezésére bocsátják, különben a belső telkek megközelíthetetlenek lennének. Ugyancsak magánterületen épült a színpad is, amelyen például az Orbán-napi műsor szokott lenni.

    Ezzel semmi gond nem volt eddig, ám ahogy az egyeztetésen Szolnoki Gábor polgármester hangsúlyozta, a törvények úgy változtak, hogy magántulajdonú területen a közszolgáltató – esetünkben az ÉTV – nem végezhet munkát, vagyis ha mondjuk, eltörik a vízcső, azt nem javíthatja meg.

    A helyzet rendezését, a felek közti egyeztetést magára vállalta az önkormányzat. A probléma megoldására a Polgármesteri Hivatal munkatársai ki is dolgoztak egy javaslatot, miszerint a telektulajdonosok az utat, illetve az út alatti területet engedjék át közcélú használatba. A javaslatról tartott egyeztetésen a lakók elmondták félelmeiket azzal kapcsolatban, hogy a tulajdonukat kár érheti, ha az egész utat átadják. Javasolták, hogy ennél pontosabban legyen a terület körülhatárolva, vagyis hogy a használatba adott terület legyen a cső vonala és attól mindkét irányba egy-egy meghatározott szélességű rész.

    Az egyeztetésről emlékeztető készül, amelyet minden érintett lakó megkap, és amikor minden nyitott kérdésben a lakók számára megnyugtató javaslat születik, akkor köt majd szerződést a szolgáltató és a lakók.

    tarnokhir.hu