A rendőrség inkább a megelőzne

    90

    Májusban a Tárnoki rendőrőrs illetékességi területén 27 bűncselekményt követtek el. A kárvallottaknak ez is sok, de a hatóságok elégedettek lennének azzal, ha ez a szám tartós lenne. A rendőrség napi feladata most egyébként az árvízi védekezés segítése is.

    Rendőreink emellett intenzív bűnmegelőzési munkába terveznek a nyári hónapokban, amelyet aztán az iskolakezdés után is folytatnak. A munka az alapoktól indul: már az ovisokkal is beszélgetnek és bűn-, illetve balesetmegelőzési tanácsokat adnak nekik. A tanév során a DADA-programot is folytatják, de mellette a helyi rendőrök általános bűnmegelőzési programmal is készülnek.

    Általános tanácsaikkal szórólapot is készítettek:

    ##IMG17233## ##IMG17234##

    Elkészült az Érdi Rendőrkapitányságon a sebességmérő autó nyári beosztása is. Eszerint a következő hónapokban Tárnokon is mér majd a traffipax – egyebek mellett a Halász utcában.

    tarnokhir.hu