Kidöntött oszlopok Halász utca végén

    120

    Még keresik azt a vélhetően teherautót, amelyik a rombolást véghezvitte. A helyszínen rendőrök és a Tárnoki Köz-Ért Településüzemeltetési Kft. munkatársai irányítják a forgalmat, illetve a rendőrök most gyűjtenek adatokat, amelyekből kiderülhet az elkövető személye.

    A helyszín alapján arra következtetnek, egy magas jármű lehetett, amely beleakadt a Szabó művel előtt az út felett átvezetett telefon és elektromos légkábelbe. Olyan erővel rántotta meg a vezetékeket, hogy a temető sarkáig leszakadt az elektromos vezeték, a másik oldalon pedig két telefonoszlop kidőlt, a kábelt pedig egészen az M7-es lehajtójáig húzta.

    Ilyen magas jármű vagy egy billenőplatós teherautó lehetett, amely vagy elfelejtette leereszteni a platót vagy menet közben akarta az leereszteni, vagy egy darus kocsi felemelt daruval.

    Az ELMÜ és a telekommunikációs szolgáltató munkatársai már a helyszínen vannak, megkezdték a károk felmérését, illetve a helyreállítást.

    tarnokhir.hu