Az Egészségház védelme

    194

    Az Egészségház udvarát ezentúl magas rácsok védik, hogy vandálok ne tehessék tönkre az épületet, illetve – ahogy arra idén már volt példa – az itt elhelyezett kukákat.

    A 2,5 méter magas mintegy 40 méter acélrács kerítést a Tárnoki Köz-Ért Településüzemeltetési Kft. munkatársai készítették.

    A kerítés elkészítése csak az első állomás az Egészségház megóvására tett lépések közül. Információink szerint megtalálták a megfelelő személyeket az épület őrzésére, és jelen pillanatban készülnek az épületet vigyázó kamerarendszer tervei is.

    Hosszabb távon még egy kamera figyeli majd az épületet. A csatornázási munkálatok befejezése után ugyanis a település több pontjára telepítik át az addig a csatornázás helyszíneit figyelő kamerarendszert – az egyik kamera pedig az Egészségház előtti térre kerül. Ennek a térfigyelőkamera-rendszernek a „végpontja”, vagyis a monitorok a rendőrség munkáját segítik majd egyrészt azzal, hogy folyamatosan láthatják, mi történik Tárnokon, másrészt a felvételek egyes bűnelkövetők utólagos azonosítását, illetve a bűncselekmény elkövetésének bizonyítását teszik lehetővé.

    Szolnoki Gábor polgármester: ‘ Évek óta keressük a megoldást a település közbiztonsági célokat szolgáló kamerarendszerrel való ellátására, az OTVSZ programjában ez is a megoldandó feladatok között szerepel, reményeink szerint néhány hónapon belül ez a beruházás is megvalósul.’

    Eközben tárnoki fiatalok körében aláírásgyűjtés indult annak érdekében, hogy a fiatalok számára megfelelő szórakozási lehetőségek alakuljanak a településen. Ezzel párhuzamosan az önkormányzat sport bizottsága ötletpályázatot hirdetett arra, hogy milyen létesítmények legyenek az úgynevezett Ifiparkban. A polgármester pedig folyamatosan követeli a rendőrségtől a vandálok és csendháborítók elleni fellépést.

    Más forrásból úgy értesült szerkesztőségünk, hogy mivel jelenleg az Egészségháznál található színpad szinte a legjobb lábteniszpálya, a következő nyáron akár tengóbajnokság is indulhat.

    Szolnoki Gábor polgármester: „Néhány éve hasonló problémával küzdöttünk a Fő utca végén, a buszmegálló környékén. Akkor a Fő és a Tabán utcában egyszerre kamaszodott több tucat fiatal, akik hangoskodtak, randalíroztak, zavarták a lakók nyugalmát. Ezt megelégelve a Tabán utcában tengóbajnokságot hirdettünk hihetetlenül értékes csokoládédíjakért, és a probléma magától megoldódott. Azokkal pedig, akiknek már ‘ciki’ volt játszani, sikerült rendszeresen beszélgetni. A következő évben a srácok már keresték a lábteniszt, randalírozás nem volt és egy-két év alatt ki is nőttek ebből a korból. Egyébként sokan közülük manapság a Művelődési Ház Péntek Érted programjának rendszeres résztvevői. Ott ez is a probléma megoldásának része volt, indulatok nélkül.

    Mindez persze nem jelenti azt, hogy hosszú távon ne kellene megoldanunk az Egészségház épületének védelmét és azt, hogy a környékbeliek az éjszakákat pihenéssel tölthessék.”

    tarnokhir.hu