Ásó, kapa az iskolának

    169

    Az iskola igazgatója azzal kereste meg a Benta-kört, hogy segítsen az intézménynek a felsős iskola udvarán kialakítandó osztálykertek gondozásához szükséges eszközök beszerzésében. Természetesen támogatják az intézményt e nemes cél elérésében, így vásároltak néhány ásót, kapát, gereblyét és ültetőfákat az iskola számára.

    Az egyesület nevében az eszközöket két tagjuk, Szolnoki Gábor, Tárnok polgármestere és Jelencsik József adta át a reggeli órakezdés előtt.

    Ahogy azt Szolnoki Gábor kiemelte, a Benta-kör üdvözli a kezdeményezést, hisz fontos számukra az ifjúság „zöld” nevelése, aminek a saját kert gondozása hasznos eleme lehet. Az átadáskor Bagdiné Dudog Orsolya, az iskola igazgatója meghirdetett egy kertszépségversenyt is. A most elültetendő hagymás növények tavasszal mutatják majd meg, melyik osztály tagjai voltak a leglelkesebbek a hagymák összegyűjtésében és a legügyesebbek a kerttervezésben.

    forrás: bentakor.hu