Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás

    181

    Még 2010-ben kötött a tárnoki önkormányzat jelzőrendszeres házi segítségnyújtás ellátására feladat-ellátási szerződést az érdi önkormányzattal. Ez a szolgálat az arra rászorulók számára egy hívórendszeres állandó egészségügyi felügyeletet biztosít. Azóta a határozott idejű szerződést a feladat folyamatos ellátása érdekében minden évben meghosszabbítják.

    Idén is megkereste Tárnok Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatát, hogy az eddigi szerződési feltételek mellett továbbra is vállalják el a feladatot.

    Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a feladatot – a hivatal információi szerint – továbbra is elvállalja, az erről szóló döntést várhatóan 2013. december 19-i ülésükön hozzák meg.

    A tárnoki önkormányzat a feladat-ellátási szerződés időbeli hatályát 2014. december 31. napjára módosította, és egyidejűleg az önkormányzat 2014. évi költségvetésében erre a célra 660.000 Ft-ot biztosított.

    tarnokhir.hu