Yours Truly futónap

    89

    Ez egy finn kezdeményezésű nemzetközi futás az év leghidegebb időszakában. A kiírás értelmében futni bárhol lehet, ahol a résztvevőknek kedvük van, a lényeg a futás. Ezzel máris részesei lesznek a virtuális versenynek illetve megmozdulásnak. Erre hív mindenkit Klemné Zabó Ágnes, tárnoki futónagykövet.

    Találkozó: január 26. vasárnap

    Helyszín (‘rajt/cél’): Tárnoki Művelődési Ház

    Indulás: 9.00-kor (gyülekező 8.45-től)

    Bár a hivatalos YT távjai 25 és 50 km, természetesen örömmel várnak mindenkit, aki ettől eltérő távot futna a rövidtől egészen a hosszúig! Tehát, mivel vannak rövidebb távot bíró, illetve maratonra/félmaratonra készülő futók is Tárnokon, a futónagykövet a következő táv-variációkat gondolta ki:

    6 km – Tárnok-kör (Művelődési Ház – Dózsa György út – Rákóczi út – Hazatérők útja – Berki – Művelődési Ház) Tomeg Gizella Ágnes és Kis Éva vezetésével

    17 km – Művelődési Ház – Pusztazámor – Sóskút – Művelődési Ház

    34 km – 2 x 17 km-s kör (közben frissítés a Művelődési Házban)

    A 25 km-s részidőt mérik, így aki szeretné, az hivatalosan is tudja regisztrálni majd magát az esemény honlapján.

    Az esemény weboldala: http://seponkotisivut.dreamhosters.com/public_html/kotirataultra/yourstruly.php

    Magyarországon: http://www.futas.net/yourstruly/

    Tárnokon:

    https://www.facebook.com/events/486866191419911/?ref_newsfeed_story_type=regular

    forrás: Klmené Zabó Ágnes, tárnoki futónagykövet