Polgárőrök megbeszélése

    192

    A Tárnokőr Egyesület, vagyis a polgárőrség civil szervezet, amelynek tagjai szabadidejük egy részét arra fordítják, hogy például éjjel járják Tárnokot és minden olyan tevékenységet igyekeznek megelőzni, amely megzavarhatja a nyugalmunkat és nem a rendőrség hatáskörébe tartozik. Feladatuk ellátását az ide vonatkozó törvények szigorúan szabályozzák.

    Például télen számos esetben vittek haza árokban „éjszakázó” személyeket, vagy ha kellett, hívtak hozzá mentőt. Emellett biciklilámpákat, fényvisszaverő eszközöket osztanak a sötétben kivilágítatlanul közlekedő bicikliseknek. Együttműködnek a rendőrséggel, amely többször elismerően nyilatkozott már a tárnoki polgárőrök munkájáról, segítségéről. A polgárőrség tagjai mind letették a polgárőr vizsgát, folyamatos képzéseken vesznek részt.

    A Tárnokőr Egyesület legnagyobb támogatója – érthető módon – az önkormányzat, hisz a település közbiztonságáért dolgoznak. Épp ezért a megbeszélésen részt vett Szolnoki Gábor polgármester is.

    Szolnoki Gábor: „Az önkormányzat nevében, Tárnok lakossága nevében szeretném megköszönni a polgárőrség valamennyi tagjának a munkáját. Úgy látjuk, az utóbbi egy-másfél évben sokat javult, erősödött a szolgálat munkája, többet és több helyen találkozunk a polgárőreinkkel. A rendőri vezetéstől is azt halljuk, hogy jó az együttműködés, a polgárőrség szakszerűen és hatékonyan végzi az önként vállalt feladatát. Köszönöm a fiataloknak azt a lelkesedést, amellyel dolgoznak, az idősebb korosztálynak pedig azt, hogy képesek visszafiatalodni, és mellette utat mutatni az új társaknak. Továbbra is a lehetőségeinkhez mértem támogatjuk a Tárnokőr Egyesületet és kérem, hogy továbbra is vigyázzanak Tárnok értékeire, az itt élőkre és a vagyonukra!”

    A találkozón az egyesület vezetői és a szolgálat tagjai megtárgyalták, hogy a provokációkra illetve esetleges külső befolyásolási kísérletekre az egyesület tagjai hogyan reagáljanak.

    tarnokhir.hu