Egy hetük maradt a plakátok eltávolítására a pártoknak

    73

    Választás 2014Egy hetük van az országgyűlési választáson induló jelölteknek és pártoknak arra, hogy eltávolítsák a kampány időszakában közterületeken elhelyezett plakátjaikat.

    A választás után három héttel sok településen láthatók még hirdetőtáblákra, hirdetőoszlopokra kihelyezett választási plakátok. 
    A választási törvény szerint a szavazás napja után egy hónapon belül, tehát május 6-án 16.00 óráig kell eltüntetni ezeket a plakátokat. A jogszabály szerint a plakátot annak kell eltávolítania, aki elhelyezte, vagy akinek érdekében elhelyezték. 
    Ha a plakátokat nem távolítják el időben, Budapesten a fővárosi kezelésű közterületeken a fővárosi önkormányzatnak, míg a kerületekben a helyi önkormányzatoknak kell eljárniuk ezen ügyekben, ugyanúgy, ahogy az ország valamennyi településén. 
    Az önkormányzatok a határidő lejárta után maguk is eltávolíthatják plakátokat, majd annak költségét kiszámlázhatják. 
    A legtöbb önkormányzat a választási időszakra hirdetőtáblákhoz hasonló “kampányoszlopokat” helyezett ki a közterületekre, a jelöltek és a pártok ezekre ingyen ragaszthatták fel plakátjaikat, szóróanyagaikat.

     

    MTI