A nemzeti összetartozás napja

    191

    Óvodások a focipályán 3. 2. 1. MAGYARORSZÁG. Ezzel a kiáltással kezdődött az az országban egyedülálló rendezvény, amelyen Tárnok valamennyi óvodása ahogy három éve mindig, megünnepelte a nemzeti összetartozás napját. A 15 csoport színes pólókban népesítette be az Egészségház melletti focipályát, ahol megbeszélték, mi Magyarországon lakunk, de élnek magyarok más országokban is és összetartozunk. S ha már összetartozunk, a gyerekek nemzetiszín szalagokkal díszített lufikkal juttatták el a külhoni magyaroknak üzenetüket: mi mindannyian magyarok vagyunk és szeretjük egymást.

    Lufik viszik az összetartozás üzenetét Ezután – a hagyománynak megfelelően – a Fehér liliomszál kezdetű gyermekjátékot játszották a gyerekek mígnem megérkezett egy sárkányrepülő, aki a külhoniak „válaszüzenetét” egy csomó piros szívet hozott a gyerekeknek – igaz ezek a szívek nem a sportpályán, hanem a játékos kedvű szélnek köszönhetően egy magánház kertjében értek földet.

    Felnőttek a gyerekek közt Szolnoki Gábor polgármester: „Harmadik éve immár, hogy ezen a napon valamennyi óvodásunk a sportpályán ünnepli meg a Nemzeti Összetartozás Napját. Az országban is ritka példaként óvoda pedagógusaink figyelmet fordítanak a legkisebb korosztály esetében is erre a megemlékezésre. E nemzedéknek már nem a tiltás, az elhallgatást jut majd eszébe, nekik már mindennapjaik része lesz a Nemzeti Összetartozás Napjának megünneplése, ezen keresztül pedig Trianon megismerése, megértése és talán e gyermekeken keresztül e komoly nemzeti tragédiának rendezése is. Külön köszönetemet szeretném ezért kifejezni pedagógusainknak.”

     

    A délelőtti játékos megemlékezést este a Trianoni emlékműnél komolyabb követte, ahol a  94 évvel ezelőtti eseményre emlékeztek:  az I. világháborút lezáró Versailles-Washingtoni békerendszer részeként íratták alá a magyar delegációval a békeszerződést a Kis Trianonnak nevezett palotában 1920. június 4-én.

    Szolnoki Gábor polgármester beszédében ismertette a szomorú tényeket: „Ezzel a békediktátummal nemcsak az Osztrák-Magyar Monarchia tűnt el a térképről, hanem Magyarország elvesztette területe jelentős részét (területe 282 870 km2-ről 92 607 km2-re csökkent), a lakosság létszáma pedig az 1910-ben még 20 886 487 főről 7 615 117 főre esett vissza. A döntés, annak társadalmi, politikai, gazdasági, földrajzi hatásait tekintve szinte a megsemmisülés szélére vitte Magyarországot. A diktátum alkotói szándékaik szerint akkor tönkretették hazánkat.”

    A polgármester elsősorban nem a tragédiáról beszélt, hanem az összetartozásról: „Évről-évre egyre többen ünneplik ezt a napot velünk itthon és külhonban is. Egyre többen győzik le a csendes fájdalmukat vagy félelmüket, és vállalják fel magyarságukat. A Nemzeti Összetartozás Napjának célja lebontani a fájdalmat és a félelmet, és azt szeretetté és tenni akarássá fordítani, a magyarság ennek köszönhetően egyre erősebb szívében és lelkében. …

    Nem fogható föl egykönnyen a száraz adatok mögött megbújó tragédiák sora, kezdve attól a reggeltől, amikortól valaki arra ébredt, hogy már nem magyar állampolgár, a családok szétszakításáig. De tény az is, hogy a későbbi asszimilációs politika folytán a más államok területére került magyarokat napjainkig hátrányosan megkülönböztetik, a háború után a politika, a gazdaság körmönfontabb fegyvereivel végzett elnyomásuk, irtásuk, létszámuk akaratos csökkentése is bekövetkezett.

    De ez az ünnep, a Nemzeti Összetartozás Napja a bizonyíték, hogy a magyar nem kudarcos, hanyatló nemzet, hanem az egyik legnagyobb újjászülető, amely újra és újra saját magát állítja talpra, és egyre ellenállóbb a gyűlölettel, a megosztással szemben.

    Ezért, ha Trianonról gondolkodva a teljes nemzet összetartozását akarjuk megvalósítani, az összetartozás a szétszórt magyarsággal nem képzelhető el anélkül, hogy megszilárduljon összetartozásunk a határon belül.

    Megegyezésre kell jutnunk, nekünk kell összekapaszkodnunk, hiszen hogyan vágyhatnánk széthúzva másokkal összetartozásra? Ezért nekünk, tárnokiaknak is a legfontosabb feladatunk az összefogás, az összetartozás erősítése.”

    Ezután Szolnoki Gábor a 2010. évi XLV. Törvényt a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről idézte, majd ismét az összefogást, mint a nemzeti tragédia feldolgozásának egyetlen járható útját hangsúlyozta:

    „A Magyar Köztársaság Országgyűlése kinyilvánítja, hogy a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme.

    Ebből kiindulva az Országgyűlés megerősíti Magyarország elkötelezettségét a magyar nemzet tagjainak és közösségeinek egymással való kapcsolatuk fenntartására és ápolására, és az Európában elfogadott gyakorlatot alapul vevő közösségi autonómia különböző formáira irányuló természetes igényének támogatására.”

    Ugyan azon év Augusztus 20 án életbe lépett a kettős állampolgárságról szóló törvény, – napjainkig már több, mint ötszázezer ember tette le állampolgári esküjét – és megszületett a döntés a határon túli magyarság választójogáról.

    További történelmi cselekedet tanúi lehettünk a mostani európai parlamenti választások alkalmával is, amikor a Fidesz-KDNP nemzeti listáján indították a magyarság határon túli képviselőit is, akik közül a magyar emberek döntése alapján Tőkés László, Bocskor Andrea, Deli Andor személyében Erdély, Kárpátalja és a Vajdaság magyar képviselői részeivé váltak a magyar nemzet európai képviseletének. Milyen csodálatos dolgok ezek!

    Csodálatos, történelmi hatású lépések, melyek természetesen nem ma hozzák meg eredményeiket. De Trianon óta először történt meg, hogy a hosszú távú nemzeti politika részévé vált a kérdés rendezése, így majd lesz időnk megérteni a történelmet és lesz időnk és erőnk megváltoztatni a Trianon által mesterségesen, erőszakosan meghatározott jövőnket.

    Nagyon fontos feladatunk a történelmi tények tisztázása, Trianon tragédiájának, évszázados hatásainak megértése, történelmi léptékben akár történelmi határaink helyreállítása is, de ezt valóban csak hosszú-hosszú idő alatt és teljes összefogással valósíthatjuk meg.

    A törvény pedig így fogalmaz:  a Magyar Köztársaság Országgyűlése kötelességének tekinti arra inteni a nemzet ma élő tagjait és a jövendő nemzedékeket, hogy a trianoni békediktátum okozta nemzeti tragédiára mindörökké emlékezve, más nemzetek tagjaiban okkal sérelmeket keltő hibáinkat is számon tartva, s ezekből okulva, az elmúlt kilencven esztendő küzdelmeiben az összefogás példáiból, a nemzeti megújulás eredményeiből erőt merítve, a nemzeti összetartozás erősítésén munkálkodjanak. Ennek érdekében az Országgyűlés június 4-ét, az 1920. évi trianoni békediktátum napját a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánítja.”

     

    Az ünnepségen ezután Szolnoki Barna, a Tárnoki Lokálpatrióták Egyesülete versmondója Alföldi Géza: Négy álom című költeményét mondta el, majd az önkormányzat, a megjelent pártok és civil szervezetek képviselői valamint magánemberek elhelyezték a megemlékezés virágait az emlékműnél.

     

     

    Alföldi Géza: Négy álom

    Uram, tudom, hogy rengeteg a dolgod,
    Hisz annyi kérés jut színed elé,
    S ha mind megannyit rögtön meg nem oldod,
    Zsákmány a lélek, a Hitetlené.
    Most látod, én is mégis csak zavarlak!
    Nézd, én is kérek. Megvallom, sokat.
    Mert arra kérlek, – nem is mind magamnak, –
    Hogy teljesítsed négy nagy álmomat!

     

    Ha hazatérünk – ez még nem a kérés.
    Ez rendelésed, mely beteljesül, –
    Ott túl a Lajtán, ó, jaj, az az érzés,
    Majd magyar csendőr várjon rám belül.
    A kakastollát csókolja az este,
    Ő mondja majd: Testvér, Isten hozott!
    És kemény marka simuljon kezembe,
    Ha erős vállán szívem felzokog.

     

    És Pesten, ha a Keletibe értem,
    S magyar vasutas szól be: Budapest,
    És odakint a nyüzsgő Baross téren
    Arcomra fényt az öröm ujja fest,
    Zrínyi sisakos pesti rendőr kérdje:
    Na, mi az, testvér, húz a sok csomag?
    De büszke arccal viszonozza érte
    Arcára hulló testvércsókomat!

     

    S ha vánszorogva lassan hazatartok,
    Míg meg-megállok minden ház előtt,
    Jó ismerősként köszöntöm a sarkok,
    A boltokat s a füstös háztetők,
    S az Üllői út – Körút sarkán állok, –
    A vén kaszárnya magyar dalt kacag, –
    És míg az őrnek feszes vigyázzt vágok,
    Ragyogjon rám dalolva majd a nap!

     

    Jaj, hadd nézzem a széles, öles vállát!
    A sapkarózsa háromszín megint!
    Uram Teremtőm, hisz ez maga: Árpád!
    És jó testvérem, testvér, vér szerint!
    De tudjam azt, hogy Brassónál is ő áll,
    És ő repül a fellegek fölött,
    Amíg a lelkem künt a Vérmezőn jár,
    Magyar levente mondja: Szebb Jövőt!

     

    Így is maradjon ez aztán örökre:
    Magyar csendőr pusztázzon újra majd,
    Hős magyar honvéd vigyázzon a rögre,
    És magyar rendőr fékezze a bajt.
    Magyar levente építse jövőnket!
    S… akkor nem bánom, ha meg is halok,
    Hisz ennél szebbet én már soha többet
    Égen se földön úgyse láthatok