Szolnoki Gábor polgármester: A népszavazás előtt

    994

    Tapasztalatom és véleményem szerint Magyarország, a magyar haza, a magyar ember befogadó.

    Sok közhelyet lehetne erről mondani, de talán mindannyiunk számára valóságosan, legszebben és legérthetőbben József Attila mondta ennek eredményét:

    „…Anyám kún volt, az apám félig székely,
    félig román, vagy tán egészen az.
    Anyám szájából édes volt az étel,
    apám szájából szép volt az igaz.
    Mikor mozdulok, ők ölelik egymást.
    Elszomorodom néha emiatt –
    ez az elmulás. Ebből vagyok. “Meglásd,
    ha majd nem leszünk!…” – megszólítanak.” (József Attila: A Dunánál részlet)

    Az egész honfoglalás utáni történelmünk másról sem szólt, mint népek keveredéséről, a magyarrá válni akarók megmaradásáról és a magyarsággal szemben állók elpusztulásáról.

    Soha nem volt olyan állapota sem nemzetünknek, hogy a bennünket körülvevő politikai, gazdasági erőtér szereplői eredményesen tudták volna beleegyezésünk nélkül ránk erőltetni megtelepedési, betelepedési, vagy éppen hódító akaratukat, de ez természetes, másképpen nem is lehetne most a „magyar” érdekeket képviselni.  Ha viszont ránk erőltettek valakiket, annak mindig évtizedes keserűség, bizonytalanság és terror lett a következménye, melyek forradalmakkal végződtek.

    Amely nemzetek ezt másképpen csinálták, ahol beleegyeztek a nemzeti sajátosságok feloldásába, azok törvényszerűen eltűntek a történelem süllyesztőjében.

    Létezésünk, és ebből fakadóan a menekültkérdéssel kapcsolatos álláspontunk tehát történelmi tény következménye, valóságos és igaz, mint a magyarság. A magyarság léte pedig nem tagadható, fontossága, szerepe, jelentősége politikai alapon értékelhető különbözőképpen, de ettől függetlenül tény.

    Így tehát tény azon akaratunk is, hogy történelmi tapasztalataink alapján eldönthessük, kivel akarunk együtt élni most, holnap vagy a bármikor elképzelhető jövőben.

    Nem tudom pontosan megmondani, mi zajlik a világban „menekült ügyben”?

    Nem tudok emberi választ adni arra, hogy tehettek, hogy tehetnek olyan gonoszságokat a világ demokratikusnak mondott vezető hatalmai, hogyan pusztíthatnak el embereket, társadalmakat, aminek következtében most emberek milliói akarják elárasztani Európát?

    Nem tudom megmondani azt sem, mit tenne szeretteimmel, az itt élő emberekkel, velem egy muszlim többségű tárnoki embercsoport.

    De mindezekről azért vannak elképzeléseim és vannak tapasztalataim.

    A történelmi példa egyértelmű, hiszen országunk 150 éves török megszállása, a muszlim emberek ittléte országunk majdnem teljes pusztulását eredményezte, aminek csak fegyverrel és vérrel lehetett gátat vetni. Az európai terrorcselekmények pedig megmutatják azt, hogy e világ szélsőséges tagjai hogyan képzelik ma akaratuk érvényesítését Európában.

    Van keresztény életfelfogásom, van feleségem, vannak gyermekeim, vannak a sors kegyelméből közjogi értelemben rám bízott emberek, akikért felelősséggel tartozom. A feladatom hát egyszerű:

    „…Én dolgozik akarok. Elegendő
    harc, hogy a multat be kell vallani.
    A Dunának, mely mult, jelen s jövendő,
    egymást ölelik lágy hullámai.
    A harcot, amelyet őseink vivtak,
    békévé oldja az emlékezés
    s rendezni végre közös dolgainkat,
    ez a mi munkánk; és nem is kevés. (József Attila: A Dunánál részlet)

    Saját akaratomból, saját elhatározásom alapján mondom tehát, nem akarom, hogy bárkit, bármilyen indoktól, szándéktól vezérelve országunkra erőltessenek.

    Befogadó ember vagyok éppen úgy, ahogyan Tárnok befogadott, „másságom” ellenére. De tárnoki szerettem volna lenni, ennek minden szépségével és nehézségével egyetemben. Soha nem lehettem volna vezető itt, ha egy idegen hatalom azt mondta volna a tárnokiaknak: ő lesz az!

    Azzá, tárnokivá kellett válni ehhez.

    Ezt az elvet, ezt a tapasztalatot pedig magaménak érzem, magyarként, tárnoki emberként tehát azt mondom: senkit ne lehessen hatalmi szóval országunkba telepíteni, ezt eldönteni kizárólag a mi dolgunk.

    A kormány által kezdeményezett, és most jogerősen hitelesített népszavazási kérdés úgy szól: „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”

    A válaszom erre: nem.

    A cselekedetem pedig az, hogy vállalásomat megerősítem.

    Október 2-án részt veszek a népszavazáson és személyesen is hitet teszek emellett.  Mint minden népszavazás esetében, erre kérek mindenkit, akit érdekel személyes sorsa, családja, barátai, a magyar emberek sorsa.

    A sors a cselekvő emberek kezében van, tettek nélkül a szó semmit sem ér.