Az alábbiakban összegyűjtöttünk néhány érdekesebb cikkrészletet településünkről a Pest Megyei Hírlap szeptemberi számaiból.
65 éve
Hosszú riportban számolt be az újság a tárnoki Lenin TSZ őszi betakarításáról, a szüretről, a búza vetéséről, a gombatenyésztésről. A cikkből az is kiderült, a tárnokiak különösen büszkék a baromfifarmjukra is, külön kérték az újságírót, hogy arról is számoljon be. Megtette.
„Az idén még „csak” 3600-as tojótörzzsel rendelkeznek, de jövőre már négyezres lesz a létszám. Havonta 100 000 tojás termelésére vállalkoznak a magyar sárga tojóállománnyal, amelyhez a Kiskunsági Állami Gazdaságból vásároltak New Hampshire fajtájú kakasokat. S a havi százezer tojás nemcsak a főváros élelmiszer-ellátását, hanem a szövetkezet tagságának jövedelmét is jelentősen megjavítja, amire sokoldalúan és leleményesen törekednek a szövetkezet vezetői és tagjai.”
(1961. szeptember 17.)
55 éve
Ahogy mondani szokták, az alábbi beszámoló mai szemmel nézve nagyon sok sebből, de legalább jó vége lett. Mármint az emberek számára.
„Egy érdi ember autóján hazafelé igyekezve, kis őzet látott heverni az út mentén. Megállt, az állathoz lépett, fején néhány sebet, inkább horzsolást észlelt, gondolta, autó ütötte el. Karjába vette az őzet, berakta kocsija csomagtartójába, hazavitte, nyulai közé zárta a ketrecbe. Arra gondolt, majd csak meggyógyul, és akkor elengedi. Az állat azonban nem evett. Oka volt rá, nyelőcsöve megbénult. Önkéntes ápolója végül, ha késve, mégis bejelentést tett a községi tanácsnál. Elküldték az őzért a mezőőrt, aki azután hazavitte Tárnokra a lakására, mégpedig a vadász gépkocsiján. Többen is meglátogatták a túl szelíd őzikét, becézgették, simogatták. Látogatói között pesti lakosok is akadtak.
Aztán a mezőőr mégiscsak szólt az állatorvosnak, aki az állat fejét vette, hogy megvizsgáltassa. Az eredmény: veszett volt az őz, és ezért szelíd. Tetemét csak a vizsgálat után földelték el. Addig megnyúzva jégen tartották, hogy esetleg pörköltet készítsenek belőle. Azóta természetesen a két eset valamennyi meggondolatlan szereplőjét beoltották, és ezzel elejét vették, hogy kitörjön rajtuk a veszettség.”
(1971. szeptember 1.)
35 éve
Tárnok 750 éves lett – az ünnepi alkalomra összegyűlt a fél falu, és méltón megemlékezett az eseményről az újság is.
„Tárnok ófalujának főterén, az elmúlt hét végén – gyerekek és felnőttek, ki tornapadon, széken ülve, ki pedig csak legényesen álldogálva – ünnepel. Hétszázötven évet, csodaszép kerek jubileumot. Az első írásos adatok 1241-ből származnak, azok alapján mára már tény: azóta van a szőlőshegyek övezte kis faluban élet. Bár tatár- és törökdúlás, járványok, tűzvészek, háborúk e térséget sem kímélték, s az ősöreg templom maradék köveit is legalább háromszáz éve elsodorta a történelem, Tárnok lakóinak megadatott: közösen ünnepelhetnek. (….)
Közben helytörténeti kiállítás nyílt. Az üveglappal védett fotókról az 1920-30 és 40-es évek világa bámul ránk. Bulovszki Valériát felveszik a Szívgárdába 1935. május 25-én, műkedvelő előadáson eljátsszák a Marika hadnagyot, 1940 tavaszán boltossegéd kacsint a lencsébe – talán fütyörészve. Aratás, szüret és lakodalmas – jól megférve Radetzky Jenő század eleji tanárember faodújaival. A híres ornitológus Európa-hírű tojásgyűjteménye talán már porladni kezd, de legkisebb fia, Jenő – akire pici gyerekként emlékeznek a falu öregjei – is itt van a tömegben, ünneplősen, eljött köszönteni az ismerősöket. (…)
Húsz kilométerre a fővárostól valami fontos történt a hét végén. Akik jelen voltak, unokáiknak mesélni fogják. Egy falu magára talált. Az ott élők ugyanis rájöttek valamire: akár szlovákok, akár magyarok, öregek vagy lépéseiket gyakorolgatók, a fotókiállítás boltossegédei, a koszorúslányok és a fodrászkisasszonyok, az aratni induló férfiak, a fejkendős század eleji asszonyok egytől egyig a közös múltjukat idéző közös elődök. És még arra is ráébredhettek Tárnokon: ha a község 750 évét, az emlékeket elismerik, akikor ez már örökre az övék.”
(1991. szeptember 24.)
Képforrás: Városi levéltár
