Milák Kristóf olimpiai bajnoki címet szerzett Párizsban a 100 méteres pillangóúszásban, néhány nappal korábban pedig a hosszabb, 200 méteres távon második helyen végzett.
Tudod, Kristóf, ez valami hihetetlen volt.
Egész Tárnok ott ugrált a tévé előtt – próbáltunk téged űzni, hajtani, talán még kicsit tolni is, hogy ússz, ússz, egyre gyorsabban, olyan gyorsan, hogy senki ne tudjon utolérni. Együtt vettük a levegőt, együtt próbáltunk tempózni, együtt fordultunk féltávnál, aztán csak húztuk és húztuk egyre közelebb a falat, amikor már átvetted a vezetést, hogy érjen véget a verseny. Érjen véget a verseny, de sose érjen véget az a csoda, amit ez a kis település már másodszor átélhetett, hiszen itt jó tízezren együtt kiálthattuk a világba minden magyarral: olimpiai bajnok Milák Kristóf!
Tudod, Kristóf, ezt nagyon megérdemelted. Megérdemelted a 200 méteres döntő miatt is, amikor már csak néhány karcsapás volt hátra, csak néhány pillanat hiányzott a címvédéshez, ám ott melletted az a torpedó valahogy jött, egyre csak jött, és megelőzött. Marchand csodálatos úszó, az nem vitás, de akkor nem tudtuk szeretni, hiszen mi nem egy francia, hanem egy magyar zsenit akartunk ünnepelni, de látva a csalódottságod, a tényleg fantasztikus második hely ellenére nekünk sem lehetett felhőtlen ez az ünnep. És utána megcsináltad, mégis megcsináltad a 100 pillangón, amikor te voltál a torpedó, te előzted meg a kanadaiakat, meg az egész világot úgy, ahogy azt nagyon kevesen tudják.
De, és ezt pontosan tudod, Kristóf, megérdemelted azért is, mert ez az olimpiai szereplés nem olyan volt, mint az előző. Jó, pontosan olyan volt, ha az eredményeket nézzük, egy arannyal és egy ezüsttel Párizsban és Tokióban is, de míg a korábbi olimpia a szakmáról és a pozitívumokról szólt, ez a magánéletről és a negatív jelenségekről. Miért nem edzel, miért nem veszed fel a kapitánynak a telefont, miért nem nyilatkozol az újságoknak, miért nem a többi úszóval repülsz Párizsba, miért nem mosolyogsz, miért nem integetsz, miért nem és miért nem… Nyilván te tudod, mi volt a háttérben, milyen keserves problémákkal, borzalmas időszakkal kellett megküzdened, de az élet most téged igazolt, nem azokat, akik beléd álltak. És ha szurkolóként mi választhatunk, bizony nekünk is sokkal fontosabb egy olimpián a Milák-arany, mint a Milák-interjú – de nagyon örültünk, amikor már láttuk azt a mosolyt is.
Tudod, Kristóf, nagyon büszkék vagyunk rád. És engedd, hogy mi, tárnokiak még büszkébbek lehessünk, mint a többi magyar. Hadd érezzük úgy, hogy icipici közünk nekünk is van ezekhez a fantasztikus sikerekhez: egy jópofa csíny a régi haverok között, egy biztató szó a fodrásznál vagy a pékségben, vagy akár egy nem túl fényes, de kétségtelenül motiváló jegy az iskolában. Hadd érezzük úgy, hogy bár nincs uszodánk, nincs menő sportklubunk, nincsenek egyedülálló lehetőségeink, azért Tárnok is tudott adni valamit, amelynek köszönhetően ez a fiatal srác, végre jókedvűen, kicsit talán megkönnyebbülve is ott hallgathatta a Himnuszt a dobogó legfelső fokán.
Legyen még sok ilyen pillanatod –
legyen még sok ilyen pillanatunk.
Kun Zoltán
(Képforrás, hvg.hu, eurosport.hu.)