A vasútállomás mellett nemcsak a közeledő vonatok hangját lehet hallani, a nyitott ablakon keresztül olykor varázslatos dallamok is felcsendülnek egy fantasztikus zenész házaspár jóvoltából. Szilassy Nelly és Riha Emil jócskán nyugdíjaskorba lépve is a zenének él.
„Vitrayval nagyon jól tudtunk együtt dolgozni. Két állandó zongorakísérője volt, Gyarmati István és én. Az egyik alkalommal azt hittem, már vége az előadásnak, amikor Vitray odasúgta, Nelly, maradjon még kicsit, üljön vissza a zongorához. Lesz valaki, aki New Yorkban énekel, nekem pedig Budapestről kellene őt zongorán kísérnem. Mindenki nagy meglepetésére Karády Katalin volt az.”
Nem rossz sztori egy beszélgetés nyitányaként, ugye? Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy miként Szilassy Nelly élete a zongoráról, úgy férje, Riha Emil immár több mint kilencven éve a dobolásról szólt. A Tárnokon élő méltán híres zenész házaspárt arra kértük, meséljenek az elmúlt évtizedek örömeiről, netán fájdalmairól. Gyorsan előkerül egy kép, amelyen a Szilassy család öt nemzedéke (üknagymama, dédmama, nagymama, édesanya, és a kis Nelly) látható.
Amikor a tévé helyett még a zene volt a sláger
„Talán minden ott kezdődött, hogy akkoriban még nem volt tévé – folytatja Szilassy Nelly. – A szórakozást a negyvenes, ötvenes években a vendéglátóhelyeken a zongoristák, énekesek jelentették. Szinte minden utcasarkon volt egy ilyen presszó, és a zenészeket jól ismerték a vendégek, sokan éppen miattuk tértek be.”
Na de hogyan lesz valakiből zongorista? Az első, ami kell, az bizony maga a zongora.
„Édesanyám utálta a zongorát, na de ahogy mondani szokás, minden úri családban kellett, hogy legyen egy belőle, így tanulhattam meg én is gyerekként zongorázni.”
„Nelly vérbeli muzsikus – veszi át a szót Riha Emil. – A későbbi apósom Székesfehérvár legnagyobb adófizetője volt, hiszen likőr és konzervgyárat vezetett. És a négyéves kislánya már két kézzel tudta játszani a zongorán a Kíváncsi kacsát. Hadd legyek elfogult a feleségemmel: szerintem Mozart volt az utolsó, aki Nelly előtt képes volt ilyen elképesztően memorizálni a zenei anyagot.”
Ne mondj már ilyeneket rólam, mosolyog férjére a mindig vidámnak tűnő Szilassy Nelly. Több mint hatvan éve ismerkedtek meg, a közös szakmának köszönhetően. Ahogy illett, minden a magázódós munkakapcsolattal kezdődött („Hogy van, Nellyke?” „Jól vagyok, és maga, Emil?”), aztán jött a szerelem, és 1964-ben a házasság. A zene szeretete is fontos kapcsot jelentett kettejük között, de érdekesség, mindkét családban sok volt az orvos is.
Harminchét év egy csodás színes világban
Riha Emil Kecskeméten született, édesapja hivatásos katonatiszt volt, aki remekül gitározott, édesanyja pedig tanítónő, aki zongorázott.
„Minden érdekelt, ami zene volt, a zenés színházak színes világától a kor kedvenc könnyűzenéjéig, a jazzig – meséli Emil bácsi. – A Postás Szimfonikus Zenekarnál kezdtem üstdobosként, volt műsoron Brahms, Beethoven, Csajkovszkij, Dvorak. Fantasztikus évek voltak, de hamarosan eljött életem igazán nagy lehetősége, hiszen az Operettszínházba hívtak. Az Operett más világ, egy csodálatos színes világ.”
Riha Emil harminchét évet töltött ebben az új világban. Az Operettel bejárta fél Európát, pedig akkoriban nem sokan jutottak ki a határokon túlra, na de a zenészek – és persze a sportolók – kivételezett helyzetben voltak. Néhány héttel a szerződés aláírása után már Athénba utazott az Európai Színházak Fesztiváljára, sokszor járt Olaszországban és Németországban, felléphetett a londoni Soho mellett a lenyűgöző yorki katedrálisban, négyezren tapsoltak nekik a rotterdami koncerten. Hollandiába amúgy is szinte hazajártak, tíz egymást követő évben léptek fel ott karácsonykor, nem csoda, hogy náluk itthon mindig december 23-án volt Szenteste.
„Izraelben is többször voltunk, olykor több mint százan. Elképesztő volt a biztonság az izraeli repülőgépeken. Az még hagyján, hogy a tekintélyes létszámú küldöttség számtalan csomagját a legapróbb részletekig nézték át, de külön megkérdezte mindig a biztonsági személyzet, hogy nem kerestek-e meg bennünket ismeretlenek az utazást megelőző hetekben – attól féltek, nehogy valaki a mi hangszereinket felhasználva, azokba belecsempészve küldje fel a gépre a bombát.”
Szilassy Nelly eközben folyamatosan zongorázott, a vendéglátóhelyek közönsége után a tévénézők nagy örömére. Amikor felvetjük, hogy az interneten látott poszt szerint már több mint hatvan éve játszik, mosolyogva felel, van az szinte már nyolcvan is.
Szép tárnoki emlékek és komoly elismerések
A zene maga a vidámság, és ez nagyon fontos az ember életében – mondják mindketten, egyetértve abban, hogy ez idősebb korban sem ördögtől való gondolat: van például egy ismerősük, aki nyolcvannégy évesen határozta el, csak azért is megtanul zongorázni.
Emil bácsi pedig már nyugdíjasként döntött úgy, hogy a végigdobolt évtizedek után valami új dologba kezd. Jó húsz évvel ezelőtt költöztek Budapestről Tárnokra, és elhatározta, ha már eredeti szakmája révén ütőhangszertanár, akkor ezt a képesítését átülteti a gyakorlatba is.
„Szerettem volna végre tanítani is, és erre itt kaptam lehetőséget, megalakítottam a Tárnoki Ütősegyüttest. Nemcsak innen, hanem a környékbeli településekről is igyekeztem felkutatni a tehetségeket, és olykor húsz-huszonöt növendékem is volt. Nagy büszkeséggel töltött el, hogy egyetlen vidéki társulatként a fővárosi Zeneiskola is koncertre hívott bennünket.”
Természetesen Tárnokon is sokszor felléptek az önkormányzat által szervezett nemzeti ünnepeken, a lecsófesztiválon, a falunapon vagy a pörköltfőző versenyen.
A település vezetősége pedig 2015-ben díszpolgári címmel jutalmazta Riha Emilt, aki az indoklás szerint „a Tárnoki Ütősegyüttes alapítójaként és tanáraként a tárnoki gyerekeket a művészet, a zene szeretetére tanítja; tanítványai rendszeresen részt vesznek községünk rendezvényein, de a határainkon túl is népszerűsítették már Tárnokot.”
A falon lévő sok-sok kitüntetést és oklevelet büszkén mutatja Emil bácsi, külön kitérve a 2021-es Artisjus Zenetanári Díjra, amelyet a kortárs magyar zene terjesztéséért ítélnek oda, és amely kapcsán az Operettszínház is hosszabb cikkben gratulált egykori zenészének.
Az idő ugyan repül, de a kedves tárnoki házaspáron szerencsére kevésbé fog – mi a titok?
„Soha ne hagyja el magát az ember, mindig legyen célja, motivációja. Azt szoktuk mondani, hogy a 75 éves nagymama se feltétlenül ruhát kapjon a születésnapjára, hanem egy számítógépet, vagy más okos eszközt, és fogadja is el, örüljön neki. Mert így tudja folyamatosan dolgoztatni önmagát, így tudja megismerni idősebb korában is a világot.”
Szilassy Nelly és Riha Emil a kérésünkre egy közös képre is összeáll („Ugye, ilyenkor, amikor fotózzák, milyen kedvesen átölel?” – kap egy szurkát mosolygó feleségétől Emil bácsi), ám ideje búcsúzni, mert megérkezett két tündéri kislány, zongoraleckét vesznek. Máskor pedig fiatal srácok érkeznek dobolni, mert mindketten aktívan tanítanak ma is.
Hiszen ahogy mondják, imádják a zenét, imádják a tanítást, imádják azt, hogy amit évtizedekkel ezelőtt kaptak, azt most továbbadhatják a fiatalabb utódoknak.
Ha valakitől, hát tőlük igazán érdemes tanulni.
Kun Zoltán