Dénes Gábor BALÁZS Béla díjas filmrendezővel egy hideg esős szerdai napon ültünk össze, hangulatos tárnoki otthonában, ahol finom gyümölcsteát kortyoltunk. Arról beszélgettünk, miért lett rendező, operatőr, és vajon hogyan születtek meg filmjeinek alapgondolatai, illetve arra is kíváncsi voltam, hogy a számos forgatás alatt, mi érintette meg őt a leginkább. Az izgalmas múltidézés mellett a Tárnoki filmklubról, a jelenről, és a jövőbeli terveiről is kérdeztem.
Milyen ma egy film utóélete?
Megváltozott a világ. Manapság kevesebb emberhez jut el egy, egy film, mint mondjuk 30 éve. Más az internet hatása és más egy televíziós vetítés és más volt a mozi is.. Főleg, amikor csak kevés csatorna létezett. Ma nehezen mérhető le egy film hatása. Ez nagyon különleges mesterség, ami óriási szabadságfokkal bír, de semmit nem adnak ingyen, rengeteg munkát kell befektetni. Ha valami érdekes és van rá lehetőség, akkor az alkotó körbejárja, és ha fontos „ráugrik”. Kell hozzá egy kamera, ami számunkra egy szent eszköz, hogy miből lesz igazán jó film, azt előre senkii nem tudja.
Te nagyon sok féle filmet készítettél. Régen ki döntötte el, hogy miről kell filmet forgatni?
1990-ig sok filmet csináltam a filmgyárban, mert aki ott dolgozott, annak voltak úgymond kötelező munkái. Ilyenek voltak például a mezőgazdasági oktatófilmek is, ami nekem nagyon izgalmas volt, mert megismerkedhettem a kor legjobb szakembereivel, az agrár értelmiség vezetőivel. Velük olyan problémákat tudtunk bemutatni, ami akkor meghatározó volt.
Ezek a szakemberek elképesztő tudással rendelkeztek. Furcsa mód a kapcsolatok megmaradtak, és amikor azt láttam a privatizáció során, hogy tönkre megy az, a tudás, amit felépítettek, akkor azt éreztem, hogy vissza kell mennem hozzájuk, hogy mondják el minek mi lesz a következménye. Így született a „Kis magyar Hungaricum”, a „Hogyan adjuk el legolcsóbban anyánkat”, vagy az „Olajra tévedt” című filmek.
De csináltam biotechnológia sorozatot, a 80-as évek közepén. A feladat nagyon izgalmas volt, be kellett mutatni, hogyan lehet a legjobb genetikai tulajdonságokkal rendelkező teheneket, a legjobb bikákat a biotechnológia segítségével összehozni és szaporítani. A lényeg, hogy akkoriban a jó tehenek 12 ezer liter tejet adtak egy évben, nálunk a 2500 l tejed tudtak adni. A technika érdekes volt. A tehénből kimosták a petesejtet, majd in vitro megtermékenyítették és néhány nap után az emberiót mikroszkóp alatt kettévágták és mint ikreket ültették be a béranyába. Így születtek meg a szuper magyar borjak. Számomra technikailag volt nagyon izgalmas, mert amit a néző a kamera segítségével láthat, azt addig senki nem látta.
Hogyan érzel rá egy-egy témára?
10 éven keresztül csináltam a Zárójelentés című filmsorozatot, a magyar egészségügyről, arról, hogy mi történik hazánkban. Egyre több a gyógyszer, egyre több a diagnosztikai lehetőség és mégis itt hal meg a legtöbb ember békeidőben. Mi az oka? Tíz év után abba kellett hagyni a munkát, mert már kamerával be se engedhettek egy kórházba. Az orvosok nem nyilatkozhattak, és a tendencia csak rosszabb lett.
Sokat foglalkoztál nagy magyar tudósokkal, művészekkel? Kikkel például?
Igen, ők valamit letettek erre a nagy közös asztalra és megváltoztatták a világot, mint Neumann János, vagy Szent-Györgyi Albert, vagy Ferenczy Béni, Szenes Hanna, Vígh Tamás és még sorolhatnánk. Számomra nagyon fontosak. Példaképekre szükség van. Az ő örökségükből élünk, még akkor is, ha nem is tudunk róla. Szerencsére elég bő a névsor: Barényi Béla, Bíró László József, Bláthy Ottó Títusz, Bánki Donáth és sorolhatnám.
Térjünk vissza a jelenbe. Szeretnéd folytatni a Tárnoki filmklubot?
Ha lenne rá igény, érdeklődés, akkor örömmel. Bár, szívem szerint Fellini-sorozatot, vagy Belmondo sorozatot indítanék, de lehet, hogy nem érdekli a mai fiatalokat. Gondolkodom, mi az, ami be vonzaná őket, és talán eljutnánk a filmtörténet fontos filmjeiig, de ez nem egy egyszemélyes történet. Ide szervező kell, technikai segítség, reklámozó és még sorolhatnám.
Milyen élmény volt sportról forgatni, hiszen az egy teljesen más világ, mint mondjuk a mezőgazdaságról szóló filmed?
„Az Edzésmódszerek” című filmben operatőr voltam, majd az Atlétikai Európa bajnokságról is készült film, abban is dolgoztam, aztán a gyerekek mozgásfejlődéséről forgattunk, de a sport nem az én területem.
Hogyan viszonyulsz a futballhoz?
Az egy külön világ, régen mikor bekerültem a filmgyárba, a sportos híradós egy külön kategória volt a filmesek között. Az operatőr kapott 60 méternyi filmnyersanyagot az egész meccsre, ami összesen 2 percnyi anyag volt, és ebből kellett a gólokat felvennie. Szegény 90 percen keresztül folyamatosan kézben tartott kamerával követte a meccset, és ha úgy érezte, hogy érdemes, megnyomta a gombot. A profik a legtöbb gólt fel tudták venni, de sajnos engem a foci nem igazán érdekel.
Van olyan különleges történeted, amit megosztanál az olvasókkal, olyan eset, ami igazán megrendített?
Mindig volt olyan, amit nem lehet elfelejteni. Csináltam egy filmet a másságról. Tiszafüreden van egy gyermekotthon, ahol halmozottan sérült gyerekek és felnőttek élnek. A legfiatalabb akkor 3 éves volt, a legöregebb hatvan. A református egyház működteti az otthont. Én szinte véletlenül kerültem oda, és azt éreztem, vissza kell mennem, mert egy egészen különleges világot ismertem meg. Ebből az érzésből született meg aztán a „Szivárványos tütücsillag”c. film. A film elején kicsit tartózkodó vagy, távol akarod tartani magadtól a látványt, a gyerekeket. Aztán megismersz egy zárt világot, egy különös társadalmat és megérzed, hogy mindennek az alapja a feltétel nélküli szeretet, és azt veszed észre, hogy egy kicsit Te is megszeretted, és elfogadod őket.
Aztán forgattam Csenyétén a legnagyobb nyomorban, „A mélység titkai című filmet”, azt a nyomort itt mi nem tudjuk elképzelni. Nincs másuk, csak a szegénység, ami öröklődik generációkon át. Nincs remény, nincs jövőkép, csak a pillanat, a túlélés pillanata. Akivel forgattam, az zenész volt, – ameddig volt munkája, de a kosárfonást is remekül tudta. Persze értett a pálinkafőzéshez is. Akkoriban a faluba költözött egy ledurrant alkoholista, egy egykori határőrtiszt a feleségével. Forgattunk, ment a kamera, amikor hirtelen csengettek. Kiderült, hogy a határőrhöz jöttek fontos ügyben. Azt mondja a házigazda nekem, –álljunk meg kicsit, mindjárt jövök, csak adok nekik egy kis pálinkát, mert biztos kiszáradtak. Két perc múlva visszatért, legyintett és csak annyit mondott,
-Nézze meg, hova csúszott le ez a szegény Magyarka.
Szóval hol Nobel-díjassal forgattál, hol meg Csenyétén?
Igen. Ebben ez a szép. Ez nagy felelősség, de óriási szabadság is egyben. Tudom, hogy ma ez a legnagyobb luxus.
Ennyi remek elkészített film után, van terved a jövőben, dolgozol mostanában valamin?Forgatok folyamatosan, itt nincs nyugdíj, nincs pihenés. Vannak kísérleti filmjeim, ebbe a csoportba tartozik amit most készítek, Bartók Béla adaptációt „A fából faragott királyfi” című filmet, ezt itt Tárnokon forgatom. Közben csinálok egy portréfilmet Fodor Tamásról, hangjátékokat készítek: Találkozások Neumann Jánossal, valamint Szenes Hannával, vagy Koporsóban Amerikába című regényből készült hangjáték változatát. Közben írok, és megjelennek az írásaim például az Ezredvég művészeti folyóiratban, nem unatkozom. Minden napra akad valami, amit meg szeretnék csinálni, és aztán jöhet a következő.
