Családfakutató és szenvedélyes gyűjtő, barkácsmester és a közösségi élet szervezője, továbbá eltántoríthatatlan levelező, és nem utolsósorban immár Tárnok díszpolgára. Tibenszky Tiborral beszélgettünk, aki reméli, a következő hónapokban is újabb kedves pillanatokkal lepheti meg a tárnokiakat.
Tárnok díszpolgára 2024-ben Tibenszky Tibor lett. Akik ismerik önt, egyetértenek azzal, hogy a megfelelő helyre került a kitüntető cím. Mit érzett, amikor megtudta, hogy díszpolgár lesz?
Meghökkentem, teljes meglepetés volt. Az önkormányzat értesített a képviselő-testület döntéséről. Korábban már kaptam Radetzky-díjat, annak is nagyon örültem, de ez természetesen más. És az öröm még nagyobb lehet azért, mert később rengetegen hívtak fel, és gratuláltak. Igazán köszönöm mindenkinek.
Tárnoknak is van mit köszönnie önnek, felsorolni is nehéz lenne, hogy az elmúlt években mennyi aranyos kis munkával tette szebbé a települést.
A miénk egy igazi csapatmunka: a friss Radetzky-díjas Ertl Mónika kitalálja, mit lehetne megvalósítani, én azt igyekszem megfelelően összebarkácsolni, Takács Klára pedig gyönyörűen lefesti.
Melyik a kedvenc?
Nehéz lenne választani, hiszen mindegyik kedves valamiért. Jó érzés, amikor a gyerekek fényképeket készítenek a dekoráció előtt, mint a világítótorony vagy a gyermeknapi alkotás, de sok visszajelzést kaptunk az anyák napjára készült munka kapcsán is, és talán mondhatom, hogy a húsvéti guminyuszi sem mutatott rosszul az Egészségháznál, illetve az óvodánál. Az a fontos, hogy aki látja ezeket, egy pillanatra elmosolyodjon, és úgy érezze, picit szebbé sikerült varázsolni Tárnokot. Sok alkotás a gyerekeknek készül, de például a Giro d’Italia dekorációját a körforgalomnál sok felnőtt is megdicsérte. Hm, valakinek például annyira tetszett az ottani bicikli és madár, hogy másnapra elvitte…
Ha jól tudom, nagyon régóta Tárnokon él. Milyen volt a falu évtizedekkel ezelőtt?
Már 1963 óta itt lakom. Álmos kis település volt Tárnok, valamiért pontosan tudom, de akkoriban 4533 ember élt itt. Olykor azért történtek „világraszóló” dolgok is, mint például az árvíz, amikor a Zámori patak és a Benta kiöntött, és bizony jó néhány házat elöntött a víz. Ma már kevesen tudják, de a falu közepén, a mostani pékség helyén a háború előtt kis strand volt, aztán egy kacsaúsztató lett belőle, amit később feltöltöttek. Volt könyvtár, volt mozi, szurkolhattunk a focicsapatnak, később egy ősrégi Ikarus busszal utazva szurkolhattunk a női kézilabdacsapatnak is, és volt sok kocsma, jóval több, mint manapság. De Tárnok alvó falu volt, nagyon kevés szórakozási lehetőséggel, amit fiatalként természetesen sajnáltunk. Emlékszem, még 1970 körül a Szőlőhegyen össze is hoztuk a Napsugár ifjúsági klubot, és volt egy Ifjúsági Ház is, társadalmi munkában épült a mai rendőrség helyén, ott volt a diszkó.
Társadalmi munkában – mára ez a kifejezés nagyon kikopott a szókincsünkből.
Amit én nagyon sajnálok, hiszen ez is hozzátett a közösségi élet kialakulásához. És a közösségi élet minden település életében nagyon fontos lenne. Nosztalgiával gondolok vissza a régi vasárnapokra, amikor a művház melletti kocsmában mentek a kuglibajnokságok, és közben még fagyizhattunk is, hiszen fagyi csak hétvégén volt. Vagy amikor felszálltam a vonatra, ott találkoztam ezernyi ismerőssel, és a Tárnok-Budapest szakaszon éltünk egyfajta közösségi életet, mindenki mindent tudott a másikról. Mindenki ismert mindenkit, ezáltal könnyebben, boldogabban segítettek az emberek egymáson – ma már másként működik a világ.
Ha jól tudom, a sokkal régebbi múlt is foglalkoztatja.
Szenvedélyem lett a családfakutatás. Aki most vágna bele, annak nyugodtan tanácsolhatom: ne tegye… Nagyon sok időt el tud vinni, és szinte lehetetlen abbahagyni. A saját családom őseit az 1750 körüli időszakig tudom visszavezetni, de sajnos még régebbre már nincs esélyem jutni, ott már latinul vannak a hivatalos szövegek. Ami megdöbbentett, hogy sok-sok évtizeden át szinte valamennyi ősöm csizmadia volt. Nem egy, nem kettő vagy három, hanem rengeteg rokon dolgozott csizmadiaként, egyfajta családi foglalkozásnak számított. Internet előtti családfakutató vagyok, bár jártam már abban a szlovákiai faluban, ahonnan a család – az egyébként lengyel nevű család – származik. A gép előtt naponta négyszáz digitális anyakönyvet tudok átnézni, innen kellene továbbjutni, de ahogy mondtam, a latin nyelv miatt már nem látok sok lehetőséget.
De azért ez nem rossz hobbi.
És van másik, mert bevallom, műgyűjtő is vagyok. Szerencsére csak régi lapokat, Tárnokkal kapcsolatos papírokat gyűjtök, na de rengeteg összejött, hatalmas dossziék vannak. Sokat levelezek, jönnek a hivatalos válaszok, jó az, ha ezek megmaradnak, rendezve vannak.
A levelezési kedve legendás, sok-sok ügyet sikerült megoldani itt Tárnokon az ön segítségével. Melyek voltak a legnehezebbek?
A Vadlúd utcai körforgalom ügye évekig húzódott, nem kevés utánajárással, lobbival, de szerencsére jó vége lett. Szintén nehéz volt elintézni a Benta rendbetételét. Még nem teljes a siker, de a mai állapot már sokkal kedvezőbb, mint ahogy a patak medre tavaly kinézett.
Tavaly volt egy nap, amikor a szokottnál jóval többen keresték fel a Bentát.
Legalább ötszázan voltak a lampionúsztatáson november elsején. Nagy munka volt a pataknak ezt a rövid szakaszát is „lampionképes” állapotba hozni, Takács Attila barátommal olykor bizony a vízbe lógva igyekeztünk szó szerint minden akadályt elhárítani, de a visszajelzésekből ítélve megérte, nagyon sokan jöttek a környező településekről is.
Gondolom, lesz most novemberben is lampionúsztatás. Lehet ez valamikor Tárnok védjegye, egy olyan esemény, amely híre messzire eljut?
Nagyon jó lenne. Természetesen a még több emberhez még komolyabb szervezés kell majd, új ötletek, látványosságok, de hátha ez a második esemény is hasonlóan kedvelt lesz, mint az első, és tovább lehet majd fokozni az élményt. Akit érdekel, jöjjön el Mindenszentek napján a Bentához.
Távolabbi programok?
Lesznek. December elején az adventi koszorút szeretnénk nagyon szépen megvalósítani az Egészségháznál, és lesz majd Mikulás postaláda is. Ide a gyerekek dobhatják be a kívánságaikat, és mindig vannak nagylelkű tárnoki vállalkozók, üzletemberek, akik segítségével a kívánságok egy része valóra válhat. És nagyon jó érzés látni a gyerekek arcát, amikor nagy meglepetésükre megkapják azt az ajándékot, amire oly nagyon vágytak. Az ilyen pillanatokért érdemes ebbe belevágni.
Kun Zoltán
