Az alábbiakban összegyűjtöttünk néhány érdekesebb cikkrészletet településünkről a Pest Megyei Hírlap januári és februári számaiból.
65 éve
Új bolt nyílt Tárnokon: mindez persze a téeszesítésnek volt köszönhető, és a tervekben újabb fejlesztés szerepelt.
„Ma, szerdán nyílik meg a Tárnoki Földművesszövetkezet korszerű önkiszolgáló vegyesboltja, amelyet több mint százezer forintos költséggel egy régi épületből alakítottak át. Egyúttal korszerűsítették az iparcikk-üzletet is, amelyet új berendezéssel láttak el. A raktárhelyiség pedig mintegy 35 négyzetméterrel bővült, így nagyobb mennyiségű áru tárolására lesz alkalmas.
A közeljövőben tekepályát épít a földművesszövetkezet, a tagság hatezer forint értékű társadalmi munkát ajánlott fel.
Tárnok nemrég a termelőszövetkezeti községek sorába lépett, a földművesszövetkezet olyan formában is segítségükre sietett, hogy raktárt biztosított a tsz számára, amelyben 3 vagon műtrágyát tudnak majd tárolni.”
(1961. január 25.)
60 éve
Az akkori viszonyokhoz képest meglepően kritikus cikk jelent meg az újságban, amelyből kiderült, hogy voltaképpen mindenki hibás. De miért is?
„Mindössze egy patakocskáról van szó, amely valahol Fejér megyében ered, s átszelve a budai járás déli részét, Tárnok és Érd között torkollik a Bentába. Zámori pataknak hívják „békeidőben”, amikor szelíden csobog a medrében — Tárnok veszedelmének, amikor megárad és szennyes hullámai védtelen házakat fenyegetnek. Márpedig gyakran megárad. Szinte minden olvadáskor, nagyobb esőzések idején. 250—300 hold szántót tart állandóan víz alatt. 1964-ben harminc lakóházat kellett kiüríteni az ár miatt Tárnokon, s több mint ezer hold megművelt területet öntött el. E pillanatban is helyenként a házak küszöbéig ér a víz, s a partmentiek joggal rettegnek egy hirtelen olvadástól.”
Mint a cikkből kiderült, már évek óta folyt a küzdelem a patak megzabolázásáért, hiszen 1962-ben megszületett döntés, hogy meg kell tisztítani a medret, 1964-re pedig a megfelelő pénzösszeg, 630 ezer forint is a rendelkezésre állt, mi több, még a terv is elkészült. Aztán kiderült, a terv jó, de nem elég jó – hiszen a torkolati szakasz kimaradt belőle. Amikor az is hosszas utómunka árán belekerült, jöttek az újabb problémák. A Magyar Nemzeti Bank nem adhatott hitelt, amíg a frissen létrejött Budakörnyéki Vízgazdálkodási és Talajvédelmi Társulat vezetői nem igazolják, hogy a terveket ők készítették – de ezt nem igazolhatták, lévén korábban egy „külsős” mérnököt bíztak meg az utómunkával, aki közölte, amint ő megkapja a terv honoráriumát, átad minden jogot. Csakhogy kiderült, állami beruházásra magánszemély nem is készíthet tervet, így fizetni sem lehet neki. Nem volt mit tenni, jobb híján a magánszemély tervező lemondott minden anyagi ellenértékről, és ingyen átadta a tervet a Társulat számára, amely újra benyújtotta engedélyezésre. A Vízügyi Főigazgatóság szakemberei pedig elutasították.
„Így a Társulat vezetői harmadszor is átdolgozták a tervet, s január 28-án ismét felterjesztették vízjogi engedélyezésre. A többi már gyerekjáték. Megvárják az engedélyt, azután újra kérnek hitelmegnyitást a banktól, kivitelezőt keresnek, megkötik a szerződést, s végül, ha az idő engedi, megkezdik a… Nem merem leírni. Olyan szép, hogy nem is lehet igaz!”
(1966. február 3.)
50 éve
Különös szokásról, azaz mondjuk inkább úgy, garázdaságról számol be az újságnak küldött olvasói levél szerzője.
„Immár 1942 óta Tárnokon élünk a vasútvonal mentén álló kis házunkban. Mostanában azonban olyan eset fordult elő velünk, amely miatt nagyon sokat bosszankodunk. Minden szombat délután fél négykor vonat halad el előttünk. Ennek utolsó kocsijából valaki — egyszerűen fogalmam sincs róla, ki lehet és miért — rendszeresen célba veszi egy darab kővel verandaajtónk ablakát. Jó dobó lehet, mert eddig mindannyiszor telitalálatot ért el. Ablakunk mindig betört, de a csodával határos módon eddig még egyikünket sem talált el. Kíváncsiak vagyunk, meddig szórakozik még az ismeretlen.”
(1976. január 15.)
