Egy buszmegállóból indult a karrier: Csucsánszky Zoltán a válogatottig jutott, de profi karrierje befejezése után Tárnokon is nagyszerű éveket töltött.
A fociban régen úgy tartották, egy szöglet fél gól. Tárnokon pedig az a mondás járhatta, hogy egy szabadrúgás szinte biztosan egész gól – hiszen évekig Csucsánszky Zoltán állt a labda mögé. A kiváló rúgótechnikájú Csucsa 2003-ban, 38 évesen érkezett Tárnokra, és azonnal a szurkolók egyik nagy kedvence lett.
„A tárnoki évek voltaképpen Csepelen kezdődtek, hiszen tinédzserként ott ismerkedtem meg Zombori Andrással –emlékezett Csucsánszky Zoltán. – Az ifiben játszottunk, ő viszont már a Tárnok nagycsapatában is pályára lépett, és ez nekünk nagy szó volt, így amikor azt mondta, elvállalná az egyik meccsen a kapuhoz közeli szabadrúgást, átengedtem neki. Andris odaállt a labda mögé, majd elrúgta… Hát, aligha ez volt élete lövése, kérdeztem is tőle, ez valamiféle passz akart-e lenni, csak nem szólt nekünk előre… A meccs után odajött, és mondta, Csucsa, én soha többet nem kérem el a szabadrúgást, az legyen mindig a tiéd.”
Zombori Andrást, akiről januári számunkban írtunk hosszabban, elsősorban teherbírása tette remek labdarúgóvá, játszott Dunaújvárosban, Vácon, Fehérváron, és kétszeres válogatott lett. Csucsánszky Zoltán öt alkalommal kapott szerepet a nemzeti csapatban, és neki a labdaérzéke, technikai tudása volt az, amely a legjobbak közé emelte. Minden szabadrúgása életveszélynek tűnt a kapusok szemében – mi volt a titok?
„Egy buszmegálló. Egy ötször három méteres betonbuszmegálló, amely gyerekként nekem a második otthonom volt, ott passzolgattam, falaztam órákig. Mivel kicsi volt a hely, nem igazán lehetett lendíteni a lábat, így megtanultam bokából, kis rákészüléssel pontosan és erősen rúgni. Ezáltal lett a rúgótechnikám magyar szinten kimagasló, pedig olyan konkurencia volt, mint Bognár György, vagy a világválogatott Détári Lajos, de velük is, és tulajdonképpen bárkivel a világon nyugodt szívvel kiálltam volna egy szabadrúgáslövő-versenyre, mert abban nagyon jó voltam.”
Csucsa nevetve mesélte, hogy a tárnoki „próbajátéka” is a szabadrúgásokról szólt, amikor először idekerült, új fiúként rúgott ötöt-hatot kapura – de látva az eredményességi mutatót, szóltak neki a társak, hogy elég lesz, ne froclizza tovább a kapust, simán befér a csapatba. Két emlékezetes sztorit elevenített fel a tárnoki évekből. Szigetújfalun nőtt fel, így a Ráckeve elleni meccsek neki különösen fontosak voltak a régi rivalizálás miatt: a ráckevei csapat a lehető legszorosabb emberfogással követte, nehogy megvillanthassa a rúgótechnikáját, szinte még az öltözőbe is kísérték – igen ám, csakhogy a meccsen kapott a Tárnok két szabadrúgást, ahol ugye az emberfogás már sokat nem számít, és Csucsánszky mindkettőből mesterien csavarta a labdát a kapuba, így tudták megnyerni a mérkőzést. Örkényben pedig gólt szereztek a hazaiak, sokáig ünnepeltek, a kapusuk is a tizenhatos vonalánál sétálgatott – ezt ismerte fel Csucsa, és a középkezdésből, jó ötven méterről azonnal az örkényi kapuba emelt. (Zombori András említette, ez a gól azóta is téma szinte minden összejövetelen, már csak azért is, mert a tárnoki foci egyik legendája, Aradi Béla ugyan minden meccsen szorgalmasan videózott, de itt nem számított a váratlan megoldásra, így ez a csodagól sajnos nincs meg az utókor számára.)
Csucsánszky Zoltán csaknem öt éven keresztül játszott Tárnokon, megannyi emlékezetes meccsel, ő is a pályán volt 2004-ben a Népstadionban a Fradi-Honvéd meccs előtt rendezett Szabad Föld-kupa döntőjében, amelynek az eredményét ugye nem szívesen idézzük fel (8-0 a Bag javára), de az addig vezető út felejthetetlen mindenki számára, aki szereti a tárnoki focit.
„A profi karrierem után három kisebb csapatban játszottam, de egyértelműen Tárnok volt a csúcs, nagyon szerettem ott futballozni. Remek embereket ismertem meg, sok barátot szereztem, és jó volt minden meccs után sokáig beszélgetni a kiváló pörkölt mellett a srácokkal.”
Csucsa természetesen ma sem szakadt el a labdarúgástól: az ősszel lesz 60 éves, a barátokkal ma is rendszeresen focizik, és a korábbi kiváló kapussal, Disztl Péterrel együtt edzi a Székesfehérvári MÁV Előre 7-9-11 éves srácait. A gyerekeknek van mit tanulniuk tőlük – és hátha egy amolyan régimódi betonbuszmegálló is lehet még a közelben.
Angol élvonal helyett osztrák kiscsapat
Az 1988-1989-es szezon után a Nemzeti Sport osztályzatai alapján Csucsánszky Zoltán lett az Év futballistája, és jó eséllyel pályázott egy külföldi szerződésre. Nem is akárhova – Coventrybe utazott próbajátékra. Az angol klub az élvonalban szerepelt, az előző idényben a hetedik helyen végzett, simán előzte például a Manchester United csapatát. A tíznapos teszt első kilenc napja jól sikerült, már csak egy edzőmeccs volt hátra, aztán jöhet a szerződés – a mérkőzés 70. percében azonban Csucsa súlyos sérülést szenvedett, hónapokra kidőlt. Az ősz végén térhetett vissza csak a pályára a Videoton színeiben, de nem sokkal később egy ütközés után újra megsérült, és akkor derült csak ki, hogy bizony Angliában a keresztszalagja szakadt el. Innen már nem igazán volt visszaút, bár még próbálkozott, voltak jó meccsei, de a rendszerváltás környékén a magyar futball háttere sem volt túlságosan stabil, és végül 1992-ben, alig 27 évesen osztrák alacsonyabb osztályba igazolt.
A furcsa bajnokság keserűsége
A Videoton ma már háromszoros bajnok, de a nyolcvanas években még csak álom volt az aranyérem (pedig 1985-ben ugye UEFA-kupa-döntőt játszott a csapat a Real Madrid ellen). A nagy lehetőség az 1988-89-es szezonban jött el, amikor a Vidi remekelt, a legtöbb győzelmet szerezte, a legtöbb gólt rúgta. Ha a régi kétpontos rendszerben zajlik a bajnokság, a Videoton a győztes. Ha a következő szezontól hatályos új, hárompontos rendszerben, akkor is a Videoton a győztes. Csakhogy ez volt az az év, amikor az MLSZ egy furcsa, 3-2-1-0-s pontrendszert vezetett be, minden döntetlen után tizenegyesekkel, és Csucsánszkyék az öt párbajból csak egyet nyertek meg – így még a dobogóról is lecsúszva a negyedik helyen végeztek. Pedig Petres Tamás személyében a Vidi adta a gólkirályt, és Csucsa lett az Év futballistája.
Kun Zoltán
(Képforrás: Tárnok KSK)