Október 12. Kolumbusz napja: de ki volt az az ember, akinek nevét szinte mindenki ismeri, ő maga azonban valójában óriásit tévedett?
Most már szinte rendszeresen keresgélek az adott hónaphoz tartozó napok között, és olvasom, hogy október 12. Kolumbusz napja. A történetet mindenki ismeri, általános iskolai anyag, engem mégis érdekel: van-e olyan új információ, amit eddig nem, vagy hiányosan ismertem?
Cristoforo Colombo 1451. augusztus 25. és október 31. között született valamikor Genovában. A Colombo családról szóló legkorábbi feljegyzést 1429-ből ismerjük. Ezekből kiderül, hogy édesapja posztókészítő inasnak tanult. A tanulóévei letelte után elhagyta mesterét, de nem Quintóba tért vissza, ahol született, hanem a Ligur-tenger partján fekvő Genovába költözött. 1445-ben vette feleségül egy, a közeli Bisagno folyó völgyében műhelyt fenntartó, tehetős takács leányát, Susanna Fontanarossát. Ebből a frigyből születik meg később Cristoforo Colombo, avagy Kolumbusz Kristóf. A kis Kristóf nem sejthette milyen izgalmas, és változatos élet vár rá, amely tele van sikerekkel és bukásokkal! Nem sokkal a születése után a család sora rosszra fordult, a genovai posztókészítő takácsok nehéz idők elé néztek! Az Oszmán Birodalom terjeszkedésével párhuzamosan ugyanis a Genovai Köztársaság keleti piacainak jelentős részét elveszítette, így a posztó iránti kereslet is csökkent. A család egyre nagyobb adósságba került, a hitelezők száma az évek gyarapodásával egyre szaporodott. Édesapja mindent megpróbált, küzdött, de adósságain azonban nem tudott felülkerekedni, s 1470. szeptember 22-én a genovai hatóságok elrendelték tömlöcbe vetését.
Habár a fennmaradt iratokban Kristóf mindvégig apja társaként adóstársként szerepelt, 1473 végén, esetleg 1474-ben Kolumbusz végleg szakított a családi hagyománnyal, a posztókészítéssel és -kereskedelemmel. Egy gazdag mecénás segítségével megkezdi tengerész pályafutását. Ám karrierje nem indult szerencsésen. 1476-ban kihajózott a Földközi-tengerről az Atlanti-óceánra, de hajója kalóztámadás áldozata lett. Végül Portugáliába vetődött, és a következő tíz évet Lisszabonban töltötte el. 1477 és 1485 között (kereskedőként) bejárta az Atlanti-óceán ismert részét Izlandtól a portugál és spanyol szigeteken át egészen a Volta folyó torkolatának újonnan létesített portugál aranytermelő telepig.
Itt érlelődött meg benne a gondolat, hogy nyugatról érje el Indiát úgy, hogy az Atlanti-óceánon átkel, eljut Kínába, onnan Japánba és végül Indiába. Már a 80-as évektől fogva támogatókat keresett terve megvalósításához. Mivel Portugáliában sikertelenül próbálkozott, figyelme Spanyolország félé fordult. Aragóniai Ferdinándot (ur. 1479-1516) és Kasztíliai Izabellát (ur. 1474-1504) kereste meg ötletével. Végül az ötletét elfogadták, admirálisi címmel ruházták fel, és három hajót adtak számára, melyhez a palosi kikötőben gyűjthetett legénységet. A Santa Maria, a Nina és a Pinta, Kolumbusz gyors szervezésének köszönhetően, 1492. augusztus 3-án este elindulhatott az ismeretlen nyugati félteke felfedezésére, és a hagyomány szerint október 12-én szállt partra. Habár haláláig azt hitte, hogy India és Ázsia földjén járt, tévedései dacára a neves hajós 1492-es útja történelmi jelentőséggel bírt, mivel felfedezéseivel megalapozta a születő spanyol világbirodalmat és az egész világot feltáró földrajzi felfedezések korát.
Visszatérve kalandos útjáról hősként fogadták, alkirállyá és az „óceánok admirálisává” nevezték ki. Második expedíciójához 17 hajó és 1500 szerencsevadász telepes csatlakozott, ám a várt siker elmaradt. Nem bukkantak drága fűszerek és mesés aranykincsek nyomára, viszont felfedezte a Kis-Antillák szigeteit, Jamaicát, illetve Puerto Ricót. Az ismeretlen felfedezés élménye, kíváncsisága nem hagyta nyugton, 1498 tavaszán nyert újabb esélyt a bizonyításra, de ekkor már csupán hét hajót kapott a katolikus uralkodóktól. A szerencse ismét elpártolt tőle, sőt Hispanioláról bilincsbe verve szállították vissza Európába, sikkasztással vádolták – bár hamarosan tisztázta magát, Ferdinánd és Izabella környezete élete végéig azzal gyanúsította az admirálist, hogy saját magának tartotta meg a mesés gazdagság élvezetét.
Volt még egy utolsó kísérlete 1502-ben, ami két évig tartott. 1504 novemberében tért vissza Spanyolországba; ekkor már igencsak kínozta a köszvény, ráadásul a balsors is tovább kísérte a felfedezőt, ugyanis három héttel érkezése után fő patrónusa, Izabella királynő befejezte földi életét. Kolumbusz négy év múlva 1506 májusában szegényen, és elfeledve halt meg Valladolidban, ahol először eltemették. Úgy látszik az élete és a halála is telis-tele volt utazásokkal, mert maradványait később Sevillába, majd 1542-ben a Dominikai Köztársaságba (Hispaniolára) vitték, 1795-ben Havannába, végül 1898-ban került vissza Sevillába. Síremléke a katedrálisban megtekinthető.
Ha valaki Genovában jár és érdekli a felfedező élete, felkeresheti Kolumbusz Kristóf szülőházát és gyermekkori lakhelyét, a Porta Soprana közelében.
Létezik egy másik emlékhely: Las Palmas de Gran Canaria történelmi városrészében, egy gyönyörű gyarmati stílusú épületben található, mely Kolumbusz házaként (Casa de Colón) ismert. Ez az udvarház, amely mindennap nyitva áll a látogatók számára, három kiállító teremmel rendelkezik.
Végezetül, habár elfeledve, szegényen halt meg, nem lehet tőle elvitatni azokat az eredményeket, melyek örökre megváltoztatták a világot. Felfedezése megmutatta, az Óperenciás tengeren túl is élnek emberek, van szárazföld. Elindult a két félteke között egy tartós kapcsolat Európa és Amerika között segítve ezzel a gazdasági, és kulturális sokszínűséget kialakítani.
Marozsán József
alpolgármester
